Kamaszfiú vert agyon egy 66 éves férfit a felesége szeme láttára, némi édességért és 6000 forintért Hajdúhadházán

2019. május 19., 14:47

Szerző:

A rendőrségre 2019. május 13-án 22 körül érkezett bejelentés arról, hogy két maszkos alak egy hajdúhadházi ingatlanban leütött egy 66 éves férfit, majd a feleségét megfenyegették és rövid kutatást követően 6000 forintot és némi édességet zsákmányolva elmenekültek. A rendőrök a helyszínre mentek és azonnal mentőt hívtak az idős férfihez, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A férfi a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű kórházi ellátás ellenére életét vesztette.

A nyomozók az elkövetők felkutatására hajtóvadászatot indítottak, ami pár nap alatt eredményre is vezetett. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a hajdúhadházi rendőrökkel közösen 2019. május 16-án a helyi fiatalokat, valamint további két társukat előállították a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan.

A nyomozók a 15, 16, valamint 17 éves fiúkat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. május 19-én elrendelt. A nyomozás adatai szerint az idős férfi a kutyájuk ugatására ment ki a kertjükbe és a fiatalok ekkor támadták meg. Bementek a házba, ahol a sértett feleségét megfenyegették és készpénzt kezdtek keresni.

A hajdú-bihari rendőrök emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást a négy fiatalkorúval szemben.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.