Jóleshetett a kitüntetés az ügyésznek a fideszes polgármestertől, elsunyította a nyomozást az 54 milliós csalásgyanú ügyében

Kecskeméten repkedtek a fiktív számlák a sporttámogatások körül.

2018. március 23., 16:39

Szerző:

Vaskos dossziéval a hóna alatt érkezett sajtótájékoztatót tartani pénteken Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség elé Király József, a szocialisták helyi frakcióvezetője és a párt megyei elnöke, képviselő-jelöltje. Király József hosszú évek óta küzd azért, hogy az előző, még a fideszes Zombor Gábor vezette polgármesteri hivatal zűrös ügyeinek legyenek végre felelősei. Az ő feljelentése alapján emeltek vádat az önkormányzat sportcége, a KSE Kft. sikkasztása ügyében. A per elsőrendű vádlottja a helyi sportiskola volt vezetője, a másodrendű pedig Zombor Gábor egykori kampányfőnöke, a Fidesz volt alapszervezeti elnöke és frakcióvezetője, Vörösmarty Attila. A vádirat szerint ő irányította a háttérből a sportcég fiktív számlákon alapuló gazdálkodását, amely során 452 millió 122 ezer 175 forint hiány keletkezett, az önkormányzati cég csődbe ment, és ezen felül 335 millió 584 ezer 811 forint és kamatai erejéig nyújtottak be polgári követelést a ki nem fizetett alkalmazottak, játékosok és beszállítók.

A KSE Kft. ügyében a NAV által folytatott nyomozását elfogultság miatt – mivel Zombor Gábor sógornője a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen ügyész – Szegedre helyezték át és a helyi ügyészség felügyelte.

Mindemellett Király József újabb feljelentést tett egy, a kecskeméti önkormányzat 54 millió forint értékű sportcéltámogatása kapcsán, amelyet az ifjúsági csapatok működésének támogatására szántak, de ehelyett a felnőtt sportra fordítottak és fiktív marketingszámlákkal számoltak el.

Király József az iratokkal
Fotó: Rajnai Attila

Kijelenthető – mondta Király József –, hogy ezek marketingszámlák fiktívek voltak, mert az azokat kiállító kocséri építőipari cégnek a számláira a KSE Kft.-ről szóló  nyomozásban az ügyészség már egyszer kimondta, hogy hamisak és a cég érdemi tevékenységet nem folytatott ezen a téren. Ráadásul a sportcélra adott támogatás összegét marketingcélokra nem is lehetett volna fordítani. (Az ügyről részletesen beszámoltunk.)

Ennek az 54 millió forintos támogatásnak a nyomozása is Szegedre került, és éppen az az ügyészség felügyelte, amelynek vezetője Kopasz Zsolt, akinek az előző beosztása a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen volt, mint helyettes vezető ügyész – hangzott el a sajtótájékoztatón. 

Ám – hangsúlyozta Király József – míg Kopasz Zsolt Kecskeméten elfogultságot jelentett be ügyésztársaival együtt, Szegeden már nem érezte magát elfogultnak és mindvégig felügyelte a nyomozást. Ennek az lett a vége, hogy az 54 millió forintos céltámogatás ügyében Király Józsefnek azt az írásbeli tájékoztatást adták, hogy a céltámogatás ügyét kinyomozták és a KSE Kft. vádiratának a részét képezi, a folyamatban lévő bírósági tárgyaláson azonban kiderült, hogy erről szó sincsen, az ügy nem szerepel benne. Az emiatt tett panaszára közölték vele, hogy büntetőjogi felelősséget megalapozó tényeket nem lehetett feltárni az ügyben.

Király József hangsúlyozta, lehet őt hülyének nézni, de az 54 millió sportcéltámogatást elszámoló marketingszámlákra mégiscsak ráírta valaki a kecskeméti önkormányzatnál, hogy ennek a támogatásnak a terhére kifizethetőek, miközben ez abszolút szabálytalan volt. Hozzátette, nem alaptalanul merül fel benne az ügyészség elfogultsága az ügyben, majd felmutatott egy fényképet, amelyen Zombor Gábor polgármester látható Kopasz Zsolt társaságában a polgármester tárgyalójában. A felvétel az előző választási ciklusban, Zombor Gábor polgármestersége idején történt, amikor a városvezető a legnagyobb helyi civil elismeréssel, Virágember díjjal tüntette ki Kopasz Zsolt akkori városi vezető ügyészt.

A Virágember díjat minden évben annak ítéli a grémium Kecskeméten, aki az előző esztendőben a legtöbbet tette a városért és a közösségért.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.