Jogerősen öt évre ítélték vesztegetésért, mégis szabadlábon van a fideszes volt polgármester

2018. július 28., 08:17

Szerző:

Egy hónapja börtönben kellene ülnie Balmazújváros korábbi fideszes polgármesterének, Veres Margitnak, akit hivatali vesztegetés bűntette miatt idén áprilisban jogerősen öt év börtönbüntetésre ítéltek – írja a Népszava. Hiába azonban a jogerős ítélet és a pozícióvesztés, a volt városvezetőt sajátos módon a városházán találták meg. Állítólag ügyet intézett, és mint mondta, ehhez minden állampolgárnak joga van. Veres Margit Balmazújváros hivatalos közösségi oldalán is igen aktív, saját nevében mondott köszönetet például a helyi bakaünnep és a kalapfesztivál után is.

– Minden olyan lehetőséget kihasználok a törvényes kereteken belül, amivel bebizonyíthatom az ártatlanságom, de ezekről nincs szándékomban a közvéleményt tájékoztatni – közölte a lappal Veres Margit.

A Debreceni Törvényszék válaszából azonban kiderült, milyen jogi lehetőséget kihasználva kapott haladékot a volt polgármester. Kegyelmi kérvényt adott be a köztársasági elnökhöz, a kegyelmi eljárás során pedig az igazságügyi miniszter elrendelheti a büntetés végrehajtásának elhalasztását addig, amíg a köztársasági elnök meghozza döntését. Ezzel egy időben a volt polgármester rendkívüli jogorvoslattal élt és felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Kúriához is.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.