Jogerős! Súlyosbított a Kúria, 11 évre börtönbe megy a lúgos orvos

2018. július 12., 13:34

Szerző: Herczeg Szonja

Csütörtök délután bejelentett döntésében

a Kúria súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla öt hónappal ezelőtti ítéletét, így 11 évre kell börtönbe vonulnia a lúgos orvosként elhíresült, volt kórházigazgatónak, Bene Krisztiánnak.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. Az eddig, előzetes fogvatartásban töltött időt (19 hónapot) beleszámítják a büntetésbe. Mészár Róza tanácsvezető elnök ezzel a vád fellebbezését vette figyelembe, mely az ítélet súlyosbítását kérte.

A tanácsvezető szerint az előre kiterveltség, a különösen aljas cél és elkövetés mellett figyelembe vették azt is, hogy a támadás akár Renner Erika halálával is végződhetett volna, csak a véletlen szerencsének köszönhetően találtak rá. Súlyosbító körülmény volt, hogy a vádlott, az orvosi esküjét megszegve, tudását felhasználva követte el a bűncselekményt.

A Kúria indoklása szerint nem vitatható, hogy életveszélyt okozó testi sértés esete áll fenn.

Bene Krisztiánt bilincsben vezették be a mai tárgyalásra a fővárosi bíróság díszteremébe már azelőtt, hogy a hallgatóság és a sajtó megérkezett volna. A férfi édesanyja és néhány családtagja az ítélethirdetésen is jelen volt. Renner Erika élettársával érkezett.

Az ítélethirdetés után Renner Erika azt mondta, nagyon örül, hogy végre vége van. Egy kicsit megnyugodott, most fogja tudni valóban elkezdeni a terápiát a pszichológussal.

Az ügyész az ítélet előtti felszólalásában azt mondta, a büntetés mértékének súlyosbításért azért fellebbeztek, mert a másodfokú bíróság már több vádpontban találta bűnösnek az orvost. Úgy véli, ez olyan ügy, amely nem egy bizonyítékból, hanem mozaikdarabokból áll össze, de összeáll. Renner Erika nem tudott senki mást mondani az életéből, aki ártani akarhatott neki, mint Bene Krisztiánt. Az ügyész az is elmondta, hogy a tárgyalások során nem látta, hogy a védelem be tudta volna bizonyítani Bene Krisztián ártatlanságát.

Fotó: Merész Márton

Renner Erika jogi képviselője, Gál András zárásként azt hangsúlyozta, hogy az áldozat altatásához használt szerek, nem kórházi körülmények és ellenőrzés híján életveszélyesek voltak. Így

az nem kétséges, hogy életveszélyt okozó testi sértésről volt szó.

Gál András szerint emellett az elkövető még azt is megakadályozta, hogy a nő segítséget kapjon, amikor elvette telefonját és lakását rázárta. A jogi képviselő kiemelte, hogy a nulladik perctől az első hetvenkét órában többféle sokk, köztük égési sokk kialakulására is óriási esély volt, így csak a szerencsén múlt, hogy a támadás után, három és fél órával rátaláltak Renner Erikára, és a segítség időben érkezett.

Fotó: Merész Márton

Bene Krisztián védője, Szekér Gyula az ítélet előtti felszólalásában védence felmentését kérte, azzal indokolva, hogy az ellene felrótt vádak megalapozatlanok, hiszen, azokat csak az követhette el, aki magát a bűncselekményt is, és az nem Bene Krisztián volt. Hosszasan végigvette a védelem szinte minden korábbi elemét.

Kiemelte, hogy Renner Erika az évek során egyszer sem tudta pontosan, kétséget kizáróan azonosítani Bene Krisztiánt a támadójaként.

Szekér Gyula megint elővette, azt a szakorvosi vizsgálati jelentést, amely szerint az áldozat „énfejlődése korlátozott, a vágyai vezérlik, és befolyásolható”. Szerinte ezt figyelembe kellett volna vennie a bíróságnak az ítélet meghozatalakor.

(Renner Erika a vele készült interjúnkban elmondta, hogy az emlegetett pszichiátriai jelentés egy olyan kihallgatáson készült, amit két és fél évvel az eset után végeztek el. Műtétek előtt és után volt, lábadozott. Egy kétszer két méteres szobába ültették, ahol négy és fél órán át kérdezték. A szakértőasszony, aki nem mellesleg előtte pár nappal a gyanúsítottat hallgatta ki, arról faggatta, hogy milyen a szexuális élete, miközben éppen több műtéten esett át. Az is érdekelte, milyen átfedéssel voltak férfiak az életében. Sehol sem szerepelt a szakvéleményben az, hogy traumatizált áldozatot vizsgált.) 

Szekér Gyula úgy vélte, a másodfokú bíróságnak ki kellett volna zárnia a vád egyik tanúját, aki állította, felismerte a támadóban Bene Krisztiánt, mert az ügyvéd szerint a nő nem volt szavahihető. Szekér Gyula állította,  a másodfokú bíróság igazságtalan módon, egyes tanúvallomásokat figyelembe vett, míg másokét, köztük az orvos kollégáiét nem. (Ezekről a vallomásokról részletesebben ide kattintva olvashatnak). Azt mondta, a nyomozóhatóság célirányosan "védence ellen" nyomozott, fel sem merült náluk más gyanúsított.

Az ügyvéd a bíróság előtt kétségbe vonta Renner Erika sérüléseinek maradandóságát, mivel, idézzük: „utoljára négy évvel ezelőtt vizsgálta meg igazságügyi orvosszakértő”.


Fotó: Merész Márton

A vádlott az utolsó szó jogán felmentését kérte, mivel – állította – ő ártatlan.

Nem értette, miért nem vették figyelembe a jellemét, a mögötte álló tisztességes éveket. Újra emlékeztetett, szerinte a nő nem nézte jó szemmel , hogy sok időt tölt a gyerekeivel, ez vetett véget a kapcsolatuknak, és elmondta, hogy a támadás ideje alatt már továbblépett, felesége mellett más szerető volt az életében,

Renner Erikával való kapcsolatát lezárta. Bene Krisztián szerint a támadás előtt már másfél hónappal semmi kapcsolat nem volt közte és Erika között, de hangsúlyozta, hogy a nő továbbra is beszélt róla a barátnőivel, korábbi üzenetváltásokat elemezgettek. Szerinte Renner Erika torzított valóságban létezett, ő volt az, aki nem tudta lezárni a kapcsolatot.

Bene Krisztián szerint ha ő lett volna a támadó, akkor Renner Erika egyértelműen azonosítani tudta volna, hiszen hatéves koruk óta ismerik egymást. Úgy vélte, „a rossz nyomozás” és Renner Erika barátnőjének kérdése, hogy "Krisztián volt?" mikor a nő a támadás után magához tért a kórházban az, ami szuggesztióként hatott rá, okozta azt, hogy ő lett az egyetlen gyanúsított.

Fenntartotta, ő a kórházban volt a támadás ideje alatt és védőjéhez hasonlóan kifogásolta, hogy a megismételt másodfokú eljárásban nem vették figyelembe azokat a szerinte okszerű következtetéseket és logikátlan ellentmondásokat, amelyeknek a felmentéséhez kellene vezetniük. A Fővárosi Ítélőtábla nem tartotta be a Kúria előírását – hangoztatta.  

Fotó: Merész Márton

A Fővárosi Ítélőtábla 2018 februárjában sújtotta kilenc év börtönbüntetéssel és közügyektől való eltiltással Bene Krisztiánt, életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság korlátozása, magánlaksértés és okirattal való visszaélés miatt. Foglalkozásától örökre eltiltották.

A vád szerint Bene Krisztián 2013. március 12-én  saját otthonában támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erika épp indulni készült, amikor az ajtóból egy maszkot és sisakot viselő alak visszatuszkolta a lakásba, megkötözte, kábító injekciót adott be neki, majd levetkőztette, nemi szervét és a környékét maró lúggal öntötte le. Az öntudatlan áldozatot bevonszolta a fürdőszobába, ezután lemosta a nőt, pokrócba csavarta, elvette telefonját és laptopját, hogy a támadást rablásnak álcázza, majd rázárta az ajtót, és magára hagyta.

Fotó: Merész Márton

Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában négy év börtönbüntetésre ítélte Bene Krisztiánt, akit öt évre el is tiltott a orvosi hivatása gyakorlásától. Másodfokon, 2017 márciusában a Fővárosi Ítélőtábla súlyosbított, kilenc év börtön és örök eltiltás a praktizálástól.

2017 júliusában a Kúria visszadobta másodfokra az ügyet. A testület kritizálta az eljáró bíróságok munkáját, és nyomozati hiányosságokat is emlegetett, utóbbival azonban már ezen a ponton nem volt mit tenni.

A 2017 novemberében kezdődő, megismételt másodfokú tárgyalás minden napjáról tudósítottunk (első napjáról készült beszámolónkat ide, a másodikról ide, a harmadikról írtat pedig ide kattintva olvashatják el). Ennek során Ujvári Ákos tanácsvezető bíró alaposan végigvette az ismert bizonyítékokat, szembesítette az áldozatot a vádlottal, újra behívta a tanukat. Úgy volt, Bene Krisztián felesége is tanúskodik, ám végül elállt szándékától.

A védelem legnagyobb dobása egy 1 óra 18 perces videófelvétel volt, amivel megpróbálták igazolni az orvos alibijét, sikertelenül. Bene Krisztián ugyanis nem tudott logikus választ adni a tanácselnök és az ügyész kérdéseire. Az orvos emellett olyan területeket jár be a felvételen, jóval a támadás után, amelyeket egy kórházigazgató minden bizonnyal ismer, és nem derül ki teljesen pontosan, mi szükség volt erre az újbóli szemrevételezésre. Arról nem beszélve, hogy a kórházbejárást rekonstruálni hivatott felvétel 21 hónappal a támadás után, 2014 decemberében történt.

A tárgyalás során az orvos azt állította, hogy a támadás ideje alatt a Budai Irgalmasrendi Kórházban volt, mivel jelentős beruházás előtt álltak, amihez ő szükségesnek látta a terület minél alaposabb bejárását, megismerését.

A Renner Erikával márciusban készült interjúnkat ide kattintva tudják elolvasni.