Jelentősen drágulhat a tojás a kereskedők és boltláncok fura döntése miatt

2019. május 21., 07:36

Szerző:

Lekerülhetnek az úgynevezett ketreces tojások a legnagyobb forgalmú boltok polcairól, helyette mélyalmos és szabadtartásos tyúkok tojásaira váltanának az üzletek  – erről döntött többek között a Tesco is. A Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke szerint emiatt jelentősen visszaeshet az egyébként 90 százalékban ketreces tartással működő hazai tojásforgalom, ami dráguláshoz vezet - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.

Az boltláncok döntését érthetetlennek tartja Pákozd, ugyanis azt állatvédelmi és környezetvédelmi szempontokkal indokolták, ugyanis ezek nem feltétlen teljesülnek.

A mélyalmos és szabadtartás egyértelműen környezetszennyezőbb, nagyobb területet igényel és a talajt is jobban szennyezi, szén-dioxid lábnyoma is nagyobb.

Hozzátette, hogy ráadásul a magyar termelők épp állatvédelmi szempontoknak megfelelve cserélték le az évek során a ketreceiket.

Fogyasztói érdekekkel sem alátámasztható a váltás, ugyanis az akár 40 százalékkal is megdrágíthatja a bolti árakat - mondta az ágazati képviselő.