Iványi Gábor: Mérhetetlenül szégyellnivaló és sátáni, amit Soros Györggyel műveltek

2017. december 7. 06:30 - szerző: Biró Marianna

Még ha gyenge is a hang, egy adott időszakban igenis megrengeti a némaságban vagy a csak saját hangja által betöltött űrben előretörő hatalmat – mondja Iványi Gábor arról, miért nem szabad feladniuk, elsősorban önmagukat, a civileknek, s miért kell kiállni és szólni. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője szerint ki kell mondani, hogy ami történik, az bűn. A lelkész arra számít, hogy folytatódik ellenük a kormányzati hadjárat, de ettől nem omlanak össze: „valahogyan kivárjuk, amíg majd ők összeomlanak. És akkor újrakezdjük, újra fogjuk építeni, amit most eltapostak.” Iványi és főiskolai professzortársai Nobel-békedíjra jelölték Soros Györgyöt, ezzel védve őt az általuk gyalázatosnak és ördöginek tartott hatalmi játszmától.

– Ön is Soros György katonája lett?

– Mindig is az voltam. Persze a szónak más értelmében, mint amire az Orbán-kormány használja. Soros Györggyel korábban is volt kapcsolatunk, még jó régen, évekkel ezelőtt az egyik szakértői bizottságban helyet kaptam, aztán pedig pályáztunk néhányszor. A napokban pedig postára adtunk egy levelet. Mi itt, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán öten professzorok – Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus, Szilágyi Gál Mihály filozófus meg én, a rektor – javasoltuk Soros Györgyöt, hogy legyen ő a következő Nobel-békedíjas. Jelöltük őt erre. Tudom, nem százszázalékos az esélye, hogy ez meghallgatásra talál a bizottságnál. Meg azt is tudom, milyen hálás lesz érte a kormány. Szókratész a méregpohár feletti utolsó szavaként azt mondja: „Tüntessetek ki, mert megérdemlem.” Soros György igazán megérdemli, hogy kitüntessék. Ez a dolog egyik fele. A másik pedig, hogy olyan mérhetetlenül szégyellnivaló és sátáni, amit vele műveltek, hogy nem volt jobb ötletünk arra, miképpen lehet ez ellen valamit tenni. De valamit tenni kellett.

– Gondolom, az ön esetében nem a támogatásokhoz van köze a szimpátiának.

– Természetesen nem. De a mi támogatásunk, ahogyan más magyaroké is, bizonyítja, hogy milyen ördögi és hamis a kormány kampánya. Mi most a mobilmosodánk finanszírozásához is – mások mellett – a Nyílt Társadalom Alapítványtól kaptunk támogatást. Ez egy igen költséges, utánfutóra szerelt mosó- és szárítógép, amit beszereztünk, és már a menekültek átáramlása idején használtunk. Abban maradtunk, hogy békeidőben a Miskolc melletti Lyukóvölgybe kiűzött roma családok rendelkezésére bocsátjuk. Saját áramfejlesztője is van, nincs szükség hálózatra a működtetéséhez, hatalmas előrelépés azoknak, akiknek sok esetben fedél sincs a fejük felett. Ez nagyon szép program volt.

– Idén ötmillió forintot kapnak a Nyílt Társadalom Alapítványtól.

– Körülbelül, igen.

– Ennyitől még nem számítanak külföldről támogatott szervezetnek.

– Nem, de fütyülünk rá, hogy azok vagyunk-e. Nem azért, mert tetszik nekünk dacolni a hatalommal, hanem azért, mert azt gondoljuk, az embernek normálisnak kell maradnia. És inkább el kell viselni, hogy eltapossák, mint örökké bujkálni. Úgysem tudunk úgy elbújni, hogy a hatalom ne találjon meg. Nevetségessé válunk, amikor megpróbáljuk kicselezni a hatalmat, mert az pontosan tudja, kik azok, akiket üldöz, és addig fogja aljas módon csűrni-csavarni a maga jogszabályait, amíg meg nem találja a módját, hogy tönkretegyen minket. Akkor meg addig is szabad emberként, felemelt fejjel kell tenni a dolgunkat. Nem szállunk be a játékukba.

– Lesz békeidő?

– Nem létezik olyan szörnyűséges kor, amikor belül ne lehetne békét teremteni. És ebbe belefér az is, hogy kicsavarják az ember kezéből egyik-másik fontos ügyét. De ettől nem omlunk össze, hanem valahogyan kivárjuk, amíg majd ők összeomlanak. És akkor újrakezdjük, újra fogjuk építeni, amit most eltapostak. Amikor a régi kedves gyermekkori olvasmányunkban Rácz tanár úr szőnyeg szélére állítja a gittegyletet, Nemecsek közben kikaparja egy frissen berakott üveg gittjét. Tudom, a gittegylet kifejezésnek más az üzenete, de ebben a könyvben mégis sok minden benne van arról: vannak az életben számunkra fontos és kedves dolgok, amelyeket nem engedhetünk elveszni akármilyen Rácz tanár úr kedvéért sem. És hol vannak ezek Rácz tanár úrhoz képest…

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Mit jelent ma normálisnak maradni?

– Nem szabad beszállni a gyűlölködésbe. Az ember nagyon nehezen ússza meg, hogy ne teljen el a szíve kemény haraggal azok felé, akik visszaélnek mások nyomorúságával és kiszolgáltatottságával, akik folyamatosan gúnyt űznek a törvényalkotásból.

– Számít arra, hogy folytatódni fog a hadjáratuk?

– Tartok tőle. Az embernek a hadjáratok tekintetében mindig két dologra kell készülnie; az egyik, hogy folytatódnak, a másik, hogy szüntelenül azon kell jártatnia az eszét, miként teremthetne mégis békét. Értelmetlenek ezek a tíz-, húsz-, harminc-, százéves és egyéb háborúk, nem tud ilyen helyzetben semmi jó születni. Nem igaz a mondás, hogy teher alatt nő a pálma vagy hogy az üldöztetés alatt nemesedett az egyház. Ma már pontosan lehet látni, az üldöztetés időszakában ugyanolyan szégyellnivaló dolgok történtek. Békét kell teremteni, annak minden buktatójával együtt, ahhoz, hogy kibontakozzanak jó ügyek. Mert ilyenkor csak túlélni tudunk, vagy vigasztalni, vagy szökni. Nem normális állapot ez, ahogyan az sem, hogy valaki újabb és újabb ellenségeket keres. És ha már nincs parlagfű, már az összes fát kivágta, már mindent agyoncsapott, ami szerinte nem volt megfelelő, már elfogytak a rendőrök, a fogyatékkal élők, a kórházak, az iskolák, az egyházak, még a bizniszek is – hiszen ma már világosan látható, hogy kikkel üzletel az állam, így az is, hogy mi a valódi bizniszegyháziasság –, tehát amikor már minden elfogyott, akkor nem marad más, mint hogy önmagát tekinti alapvető ellenségnek, és maga ellen kezd küzdeni.

– Hogyan ne váljon cinkossá a társadalom vagy egy civil?

– Ilyen időszakban az emberek föladják, megkeserednek, vagy hasonulnak ehhez a rendszerhez. Olyan ez, mint amikor a terroristák által túszul ejtett emberek egy idő után szimpatizálni kezdenek fogvatartóikkal, sőt még szerelmek is ki tudnak alakulni. Bonyolult az emberi lélek. Közben alkalmasint még azokkal sem nagyon tud jó kapcsolatot megőrizni az ember, akiket megpróbál a békés időkre emlékeztetni. Gondolok például azokra, a velünk együtt kisöpört kisegyházakra is, amelyek ugyanúgy megtámadtattak, mégis azt gondolják, jó lesz távolságot tartani egyesektől – itt főleg énrám gondoljon –, mert hátha egy kis megadással vagy lábhoz kunkorodással megőrizhetik a reményét annak, hogy a kegyes tekintet egyszer megáll rajtuk, és valami leesik számukra. És az ember elmondja, hogy ebben ne reménykedjenek, inkább vállalják a véleményüket, inkább átmenetileg vesszen el az ügy, amiért küzdenek. Sosem szabad azt hinni, hogy önmagunk megadásával lehet túlélni, s hogy ezzel ki lehet cselezni az ördögi hatalmat. A holokauszt idején mindenki cselezve próbált szökni, menekülni, túlélni, de amíg koncentrációs táborok létre nem jönnek újra, addig az embernek igenis bele kell mondani a társadalom és a hatalom arcába, hogy itt visszaélnek a jogalkotás ethoszával! Ki kell mondani, hogy csalással jutnak hatalomra, hogy a másféle hangok elhallgattatásával manipulálják az embereket, s hogy ez bűn! És nem lehet azt mondani, hogy mi csak szólni tudunk. A szó nem lebecsülendő dolog. Az egyik legrosszabb hozzáállás a csak szólni tudunk keserűsége, mert az ember nem veszi benne észre a sátán kísértését arra, hogy hallgasson el. A szó, még a gyenge hang is, egy adott időszakban igenis megrengeti a némaságban vagy a csak saját hangja által betöltött űrben előretörő hatalmat. Akármilyen gyenge kis ellentétes hang, ami az igazság nevében szólal meg, fényt nyit arra – akár az Örökkévaló felől –, hogy a lelkiismeretüket elérje.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Azért nemzetbiztonsági kockázatok, mert a hangjuk megrengetheti a hatalmat?

– Nem venném át ezeknek semmiféle ördögi megfogalmazását. A minap is, amikor Gulyás Gergely már Al Caponéhoz hasonlította Soros Györgyöt, az merült föl bennem, hogy erre nem lehet mást mondani: így beszél egy vásári bugyelláristolvaj. Mert egy piti zsebmetsző, aki csak Al Caponéban tud gondolkozni, nem is juthat más kifejezés az eszébe. Ezt politikai értelemben mondom, anélkül hogy sértegetni akarnék bárkit is. De az embernek egy ilyentől nem szabad megrendülnie, s elfogadni sem szabad az ilyen szóhasználatot. Azt sem, hogy nemzetbiztonsági kockázat. Hiszen ők jelentik a nemzetbiztonsági kockázatot, sorolhatnánk a Paks-ügytől kezdve, mifélék miatt. Meggyőződésem, hogy régóta börtönben kellene lenniük, s hosszú időn át töprengeniük azon, szabad-e elárulni szövetséges társakat, tönkretenni nemzeteket vagy épp meghiúsítani a kiszolgáltatottak reményeit. Hosszasan sorolnám, hogy még miket nem szabad tenni. Amit megtettek. Ilyesmin viszont az ember csak akkor kezd gondolkodni, amikor egy kétszer három méteres helyiségben rója a köröket, nem ugráltatja maga körül a hadseregét, és nem ápol olyan hagymázas elképzeléseket, hogy először Európa ura lesz, aztán pedig már az egész világnak ő fog diktálni. Amikor Puskin aranyhalas meséjében elérkezik a pillanat, hogy már ő akar lenni a tenger királynője, csak akkor fog ráébredni, hogy egy repedt teknő mellett ül.

– Közben ez a teknő reped tovább.

– Erről is szólni kell. Ki kell mondani, hogy súlyos szegénység van. Akkor is, ha nekik nem tetszik ezt hallani. Ha az ember nyíltan beszél, közvetítse a hatalom felé a valóságot, a civil világ kritikáját. Nem szabad mindent eltűrni azért, hogy kitalált programjainkat végrehajthassuk. Nem. El kell mondani, hogy ami itt történik, az bűn, az szégyellni való dolog! És ha ezért bosszút állnak, akkor meg kell találni egy másik oldalról az utat. Mert nem fogunk tétlenek maradni. Nem kell félni, mert a Jóisten emeletekkel magasabban lakozik, és nevet ezeken, akik lába zsámolya alatt istenkednek. Nem kell félni tőlük, mert megölhetnek, de nem árthatnak nekünk. Rengeteg eszközük van, hogy tönkretegyék és eltapossák azt, aki ellenük szegül, de nincs minden eszköz a kezükben. Éppen ezért nem is lehet velük elvtelen együttműködéseket vállalni. Amire pedig ma már az Európai Uniónak is rá kellene ébrednie: ha hagyják ezeket garázdálkodni, s finanszírozzák, nem a magyar társadalom jár jól, csak a társaság, amely inkább veszni hagyja az olyan pénzeket, amiket nem tud ellopni. Ugyanez a helyzet a norvég alapnál, ahol tíz százaléka a forrásnak kerülhet a civilekhez, a másik kilencven fölött pedig a magyar állam diszponál. Hát inkább ne küldjék a kilencven százalékot, én legutóbb is ezt javasoltam. Mert jobbat tennének Magyarországnak, ha nem hagynák, hogy ezek elsíbolják. Én ezt mondtam.

– És Soros Györgynek mit mondana?

– Hogy Isten éltesse.

 

Hangot adott a Bibliának

– Személyesen sosem találkoztam Soros Györggyel, de szinte naponta botlok történetekbe, amik róla szólnak, vagy arról, milyen rengeteg emberi sorsot változtatott meg, mennyi mindent, mennyi mindenkiért tett már – meséli Csontos Csaba, amikor arról kérdezzük, milyen is valójában Soros György. A Nyílt Társadalom Alapítvány magyarországi szóvivője egy vak, pontosabban gyengén látó barátjától hallotta a sztorit, amely őt a legjobban megérintette a filantróp személyisége kapcsán. A nyolcvanas években, amikor már létezett a Soros Alapítvány, megkeresés érkezett a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségéhez a katolikus egyháztól, hogy a Bibliát hangoskönyv formájában szeretnék eljuttatni a nem látó hívőkhöz. Csontos Csaba barátja a vakok szövetségében dolgozott akkoriban, amelynek vezetése meg is vitatta a megkeresést, de kétségbeesetten konstatálta, hogy nincs megfelelő anyagi fedezetük a megvalósításra. „Ez nyilván az akkori viszonyok között is hatalmas költségű projektnek számított, hiszen nemcsak stúdiótechnikára, de nagy mennyiségben kazettákra is szükség volt.” Soros Györgyhöz fordultak. „Azért is volt ez érdekes döntés, mert az akkori politikai viszonyok között éppúgy kockázatos volt Sorossal kapcsolatot ápolni, mint ma, hiszen a hatalom bizalmatlansággal figyelte az alapítvány a működését.” Soros nemcsak meghallotta a kérést, hanem azonnal és szívesen segített, így egy több millió forintos – akkor egy lakás árának megfelelő értékű – stúdióberendezéshez és hatezer kazettához juttatta a szövetséget, hogy megfelelő mennyiségben el tudjon készülni és eljutni a vakokhoz a Biblia.

– Soros György maga is ellátogatott a stúdió átadására, és elmondta, mennyire mélyen érintette a kérdés, hiszen az édesanyja is időskori vakságban szenvedett – idézi a történetet Csontos Csaba. A szóvivő szerint Soros lételeme a segítségadás, és sosem érdekelte, hogy például milyen ideológia vagy hit áll a hozzá érkező kérés mögött. Ráadásul Soros György a magánvagyonát fordítja a köz érdekére, nem pedig közvagyont költ magánérdekekre, teszi hozzá.

Csontos Csaba szerint a nyílt társadalom eszméje épp az emberi jogok, a diszkriminációellenesség, az esélyegyenlőség üzenete, ami a Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységéből is tükröződik. Mindig is a jogérvényesülésért, az emberiességért, a társadalmi fejlődésért dolgoztak. „Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy idén tovább szélesítjük tevékenységi körünket és erősítjük magyarországi elköteleződésünket az Észak-Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon, ahogyan az októberben indult, Budapesten zajló Művészet és Közösségépítés programunkkal is, amely szintén a szociális problémák szemléltetésére fókuszál. Támogattuk például az Oltalom Alapítványt a hajléktalanellátási tevékenységükben, Down-szindrómás gyermekek beilleszkedését segítő elképzeléseket, a Fedél Nélkül hajléktalan emberek élethelyzetét iskolákban bemutató, érzékenyítő programját, de segítettünk mozgássérült szervezet esélyegyenlőségi projektjét is. Mindent azért teszünk, hogy a hátrányos helyzetűeknek lehetőséget adjunk. A Nyílt Társadalom Alapítvány a gyengébbek, a kiszolgáltatottak, a sérülékenyek megerősítését tekinti fő céljának, minden tevékenységünk erre fókuszál, ezért karolunk fel olyan civil szervezeteket, amelyek tulajdonképpen az állam, az államok helyett végzik el e feladatokat.”