Iványi Gábor kenyeret, halat és almát visz azoknak a menekülteknek, akiket a magyar hatóságok a tranzitzónában éheztetnek

2018. augusztus 19., 11:46

Szerző:

Augusztus 20-án kenyeret, halat és almát visz a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) annak a hozzávetőlegesen 50 menekültnek, akit a tranzitzónában éheztetnek a magyar hatóságok.

Ezzel kapcsolatban három felhívás is megjelent Iványi Gábor lelkész egyházának a honlapján. Az elsőben a MET a keresztény hívőkhöz és az egyház szimpatizánsaihoz fordul, kérve őket, hogy vegyenek részt az akcióban. Egy menekültnek naponta öt szelet kenyeret, egy halkonzervet és egy almát szeretnének adni. Az élelmiszercsomag értéke 300 forint, az akció költségeit mindaddig vállalják, amíg nem kapnak megfelelő külső támogatást. Ha a magyar hatóságok a vizet is megvonják a tranzitzónában tengődő menekültektől, akkor ezt napi másfél liter vízzel egészítenék ki. 

Fotó: Kovalovszky Dániel

második felhívásban a MET a magyarországi egyházakat kéri, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, a harmadik felhívás pedig egy petíció, amely az Orbán-kormányt szólítja fel,  vessen véget a kínzásnak, amellyel a magyar hatóságok a határához érkezett menekült családokat szétszakítva a felnőtt férfiakat és gyermek nélküli nőket azzal próbálják visszafordulásra kényszeríteni, hogy nem adnak nekik enni.

A Magyar Helsinki Bizottság és az Index nyomán három napja mi is megírtuk, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) jogértelmezése szerint a magyar-szerb határnál lévő tranzitzónába érkező, menedékkérelmet benyújtó személyek mindenképpen ki lesznek utasítva, ezért nem köteles ellátást biztosítani az ott tartózkodóknak. Erre az ad a felhatalmazást a BMH-nak, hogy idén július elsején lépett életbe a menekültügyi szabályozásnak az az új eleme, amely szerint elfogadhatatlan a menedékkérelem, ha a kérelmező biztonságos tranzitországon haladt át. A gyerekek kapnak enni, a felnőttek nem. Előfordult, hogy egy afgán menekült családból csak a kiskorú gyerekeknek és egy szoptató feleségnek adtak, a férjet éhezésre kényszerítették. A gyerekeket és a szoptató nőt az étkezésekhez átkísérik a tranzitzóna egy másik részébe, hogy ne adhassanak az ételadagjukból a családtagjaiknak.

Iványi Gábor volt az a lelkész, aki összeadta Orbán Viktor miniszterelnököt és a feleségét, Lévai Anikót, a MET-et  azonban az Orbán-kormány 2011-ben megfosztotta az egyházi státuszától. Azt, hogy ez jogsértően történt, az Alkotmánybíróság és a strasbourgi bíróság is kimondta, de ez nem volt akadálya annak, hogy az egyház ellen nemrég Semjén Zsolt intézzen egy kirohanást, amelynek az állításait Iványi Gábor nyílt levélben cáfolta. A helyzet miatt a MET rengeteg pénztől esik el, pedig annyi adófelajánlóval – négyezerrel –, mint ő, még az elismert  egyházak többsége sem rendelkezik.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.