Iszonyatos bűz terjeng Hatvanban, és rejtély, honnan származik

2018. június 5., 20:42

Szerző:

Hónapok óta iszonyatos, elviselhetetlen bűzt áraszt valami éjszakánként Hatvanban. Ablakot sem lehet nyitni miatta, de az rejtély, honnan származik  – derül ki az Index cikkéből. a portálnak az egyik olvasója írt egy levelet, amely szerint a miazmikus szag miatt néha lehetetlen kimenni az utcára, de veszélyben vannak azok is, akik lakásban maradnának, csak éppen szellőztetni akarnak.

A Mátravidéki Erőmű
Fotó: Wikipédia

Májusban a Hatvani Hírlap írta meg, hogy a Lőrinci felől érkező, főleg Nagygomboson és Óhatvanban érezhető szag miatt Horváth Riuchárd bűzcsapdákat állíttatott fel, de az ügyben az Egri Járási Hivatalnak kell illetékes hatóságként eljárnia, vagyis hivatali feladat kideríteni, hogy a  bűz valójában miből árad.

Bár a bűz miatt aláírásgyűjtés is indult és 1300 taggal alakult egy Facebook-csoport is, az, hogy a honnan származik, hónapok után is rejtély maradt. Ennek kapcsán hétfői cikkében a Heol arról ír, hogy a Mátravidéki Erőmű telepének a pernyehányója lehet a felelős, amiből Nagy Andor telepvezető annyit ismert el, hogy a szennyvíziszap-tároló medencénél valóban intenzívebben áradhat a bűz, mert most építenek köré új védelmi rendszert, egy hatméteres magasságú új falat, de szerinte a szagok okozta kellemetlenségért csak részben az ő művük, a telephelyükön kívül más rendszerekben is előfordulhat bűzforrás.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.