Illegális szemétlerakó lett a Balaton egyik legnagyobb kempingjéből

2018. május 30., 13:33

Szerző:

Lassan két éve annak, hogy megvásárolta az SSS Group Kft. az egyik balatonakali kempinget. A terület becsült értéke 572 millió forint volt, de az új tulajdonosnak sikerült 250 millió forintért megszereznie az egyik legnagyobb balatoni kempinget. A lakókocsikat 2016 októberében el kellett szállítaniuk a helyieknek – írja a 24.hu.

A Strand Holiday Kemping, amikor még kemping volt
Fotó: balatontourist.hu

Az új tulajdonos egy darabig nem nyúlt a területhez, tavaly nyáron viszont ledózerolták, a törmeléket pedig ott hagyták, a tájban a kihajított hűtőszekrénytől a vasakon át a betontömbig sok minden megtalálható.

A portál megkérdezte a település polgármesterétől, Koncz Imrétől, miért állnak még mindig törmelékkupacok a volt kempingben, mi lesz a terület sorsa, illetve várható-e, hogy az építkezés elkezdődik.

A polgármester nem válaszolt a lapnak.

A portál egy önkormányzati embertől viszont azt az információt kapta, hogy a terület szálláshelyként működik majd tovább. Az engedélyezési eljárás már az év elején megkezdődött, de egyelőre nem tudni, mikor kezdődik az építkezés.

Keresték a tulajdonost is, de 

a százmilliós üzletet bonyolító SSS Group Kft-nek nincs nyilvános mobilszáma és e-mail címe, utóbbiból a cégnyilvántartásban találni egyet, de az rögtön vissza is dobta az elküldött üzenetünket.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.