Hogyan boldogul egy anya, aki börtönből szabadulva visszakapja gyermekét?

2018. június 14., 09:24

Szerző:

Erika még nincs harmincéves, de már nagy töréseken van túl. Kiskorában kiemelték vér szerinti családjából, nevelőszülőkhöz került, akiket 2009-ben hagyott ott. Próbált egyszerre dolgozni és tanulni, de nem ment neki, nem érettségizett le. Később, egy ismerősének kölcsönadott pénzt, aki nem adta neki vissza. Akkori barátja saját kezébe vette a dolgokat, és erőszakkal elvette az illető hitelkártyáját. Erika végignézte az esetet, nem tett semmit, ezért - akkor már várandósan - börtönbe került. A rácsok mögött szülte meg gyermekét. A szabályoknak megfelelően a kicsit egy éves korában elvették tőle. Egy darabig az SOS Gyermekfalvak egyik nevelőszülője gondoskodott róla. Addig, míg Erika szabadult.

Fotó: SOS Gyermekfalu

Erika dolgozik, szabadon nevelheti négyéves gyermekét. de nagy kihívások elé néz. Albérletben élnek, nyolc másik emberrel osztják meg életterüket. A nő minden vágya, hogy végre, először, kettesben élhessen gyerekével. 

Az SOS Gyermekfalvak kampányával az olyan, állami gondoskodásból kikerülő fiatalok helyzetére hívja fel a figyelmet, mint Erika. Nem véletlenül, naponta ugyanis átlagosan 7 fiatal kerül ki az állami gondoskodásból, és kezdi meg önálló életét.

Csakhogy megfelelő háttér nélkül nagyon nehéz helyzetben vannak, mivel gyakran felkészületlenül, szülői támogatás nélkül kell, hogy boldoguljanak.

Az SOS Gyermekfalvak kampányának az Európai Bizottság finanszírozásával, hat ország együttműködésében megvalósuló program célja a gyermekvédelmi szakemberek képzése, illetve támogató közösség kiépítése a kikerülő fiatalok köré.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.