Hódmezővásárhelyen tartják a választás főpróbáját

Egy időközi önkormányzati választásból messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. Mégis az országgyűlési választások előtt bő egy hónappal rendezendő polgármester-választás Hódmezővásárhelyen sok szempontból is fokmérő lesz. A Policy Agenda ennek kapcsán azt vizsgálta meg, hogy mire érdemes odafigyelni, mik lehetnek a következményei a választásnak.

2018. január 24., 16:21

Szerző:

Három jelölt indul a polgármesteri székért Hódmezővásárhelyen február 25-én megrendezendő időközi választáson. A kormánypártok által jelölt Hegedűs Zoltán, az ellenzéki pártok jelentős része által támogatott, és függetlenként induló Márki-Zay Péter és a korábban MSZP-ben politizáló, de a párttal szembefordult független jelölt Hernádi Gyula.

A körzet az utóbbi időben egyértelműen jobboldalinak számít, és miután a kormány és a Fidesz meghatározó politikusának, Lázár Jánosnak választókerülete egyben, komoly presztízsértékkel bír. Ebből következően azt a taktikát választotta az ellenzék ebben a körzetben, hogy nem formális pártjelöltet indít, hanem a Jobbiktól az MSZP-ig terjedő koalíció által támogatott függetlent – emlékeztet elemzésében a Policy Agenda. Ez a modell könnyen lehet, hogy több országgyűlési választási körzetben is recept lehet, mint például Pécsen Mellár Tamás, vagy Siófokon Magyar György jelöltsége esetében.

A kormánypárt számára is kísérleti terepül szolgálhat Hódmezővásárhely. Egyrészt fel tudják mérni, hogy egy kormánypárti jelölttel szemben indított jobboldali érzelmű, de a Fideszből kiábrándult politikus milyen hatással van a kormánypárt szavazótáborra. Mekkora az átszavazási hajlandóság, vagy sikerül-e leegyszerűsíteni arra az üzenetet, hogy nem az az érdekes, ki mi volt korábban, hanem jelenleg kit támogat.

A másik kísérleti eszköz – és ezt 2014-ben szinte az egész országban kipróbálta a Fidesz –, hogy mennyire lehet megtéveszteni az ellenzéki szavazótábort. Ennek kapcsán lesz érdekes, hogy a másik független jelölt, korábbi szocialista politikus, Hernádi Gyula – forrásaink szerint Lázár környezetéből ösztönzött – indulása mennyire osztja meg főként a baloldali szavazókat. Leegyszerűsítve: igaz-e, hogy erősebb például a baloldali szavazókban a mindenáron leváltani a Fideszt hangulat, mint a korábbi ideológiai kötelék.

A választási eredmény értékelése a pártok szempontjából sokféleképpen megközelíthető, és jelentős kihatással lesz az országgyűlési választási indulásokra, lehetséges együttműködésekre. A kiindulóhelyzetet is fontos rögzíteni, hiszen nem lesz független a mostani eredmény a korábbi választásoktól.

Hódmezővásárhelyi választási eredmények szavazói tömbök alapján

Forrás: Policy Agenda

A lehetséges forgatókönyvek:

1. ellenzéki siker: ha megismétlődik a 2014-es országgyűlési választás eredménye, akkor az ellenzéki pártok által támogatott jelölt győzne. Ebben az esetben láthatóan működik az az elv, hogy a kormányváltás érdekében a szavazók hajlandóak tőlük ideológiailag távol lévő jelöltet is támogatni. A pártok számára ugyanakkor nehéz helyzet állna elő, hiszen a választói nyomásra újra kellene gondolniuk a korábbi jelöltállítási stratégiákat. Azzal együtt, hogy az országgyűlési választásokra már február 19-én elkezdődik a jelöltállítás. Azaz menet közben kellene újraszabni a teljes stratégiát.

2. kormánypárti siker, szűk előnnyel: itt fontos mérföldkő, hogy képes lesz-e 45 százalék körüli eredményt elérni az ellenzéki jelölt. Ez ugyanis nem sokkal rosszabb, mint a 2014-es országgyűlési választási eredmény, de messze meghaladja a 2014-es önkormányzati választást. Azaz lehet arra hivatkozni, hogy jelentős az átszavazási hajlandóság az ellenzéki táboron belül.

3.  kormánypárti siker, jelentős előnnyel: ha az eredmény  a 2014-es önkormányzati választásnak felel meg, akkor jogosan mondhatja azt a kormánypárt, hogy ott tart, mint négy évvel korábban. Ebben az esetben egyetlen kérdés lehet az ellenzék számára, hogy a kormánypárt-ellenes szavazói tömb mennyire oszlik meg a két független jelölt között. Ha 5 százalék alatti eredményt szerez a volt szocialista Hernádi Gyula, akkor arra sem tud hivatkozni az ellenzék, hogy a Fidesz egy trükkel jelentősen megosztotta a kormányváltást akarók szavazótáborát.

Igaz viszont, hogy ha Hernádinak sikerül 5 százalék feletti támogatást szereznie, akkor bukottnak tekinthető az ellenzéknek azt a taktikáját, hogy a választó úgyis megtalálja magának a „valódi” közös ellenzéki jelöltet.

Hódmezővásárhelyi választási eredmény sok szempontból támpontul szolgál a kormánypártoknak és az ellenzéki erőknek az áprilisi választások előtt. Mindezt úgy, hogy közben már zajlani fog az aláírásgyűjtés, egyéni jelöltállítás.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.