Hivatalos: vége Bajnai Gordon pártjának, a mai nappal megszűnt az Együtt

2018. június 2., 14:06

Szerző:

„Az Együtt - a Korszakváltók Pártja a mai nappal megszűnt. Így döntött a küldöttgyűlésünk a lemondott elnökség konszenzusos javaslatára” – jelentette be Juhász Péter a Facebookon. A pártelnök szerint ez nem vég, hanem valami újnak a kezdete:

„Az Együttben a legtöbben nem pártban kezdtünk politizálni, hanem civilként tettünk az ország jobbításáért. És ezt a szándékot nem veszítettük el azzal, hogy megszűnt a párt, amit nem célként, hanem eszközként használtunk. Hisszük, hogy van igény arra a kitartó, őszinte és önfeláldozó munkára, amit folytattunk.”

Emlékezetes: a választásokat követően az egyik legnagyobb veszteség az Együttet érte. Nem csak vezetői mondtak le, de mivel a párt nem érte el az egy százalékot, kénytelenek visszafizetni a kampánytámogatást, sőt, állami támogatást sem kap így a párt.

Szabó Szabolcs szerdán mondta el a ATV Startban, hogy teljes mértékben ellehetetlenült a párt, ezért valószínűleg a megszüntetés mellett döntenek szombaton. Ezután Juhász Péter azt nyilatkozta: nem érdemes fenntartani a jogi entitást. A jövő héten fizetik vissza azt az összeget, amelyet kampánytámogatásra kaptak, mert két hónapos gyűjtéssel 147 millió forint összejött. A megszüntetés melletti érvek között szerepelhetett az is, hogy a pártnak a kampánytámogatáson túl is van, lenne tartozása, ami így behajthatatlanná válik.

Az Együtt – Korszakváltók Pártját előzménye, az „Együtt 2014 mozgalom” 2012. október 26-án alakult. Vezetője Bajnai Gordon, Magyarország korábbi kormányfője volt. A választási összefogást három civilszervezet alkotta: a Haza és Haladás Egyesület, melyet Bajnai vezetett. Az alapítvány évente átlagosan két átfogó szakpolitikai javaslatcsomagot készített, konferenciákon és fórumokon hirdették szakpolitikai meglátásaikat.

Fotó: Vatera

A másik alapító az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület (Milla). A Juhász Péter vezetésével létrejött szervezet eredetileg Facebook-csoportként indult, ami a médiatörvény ellen tiltakozott. 2010. december 20-án rendezte első tüntetését Budapesten, majd később rendszeresen demonstrált a kormány ellen a magyar nemzeti ünnepeken. Ugyanakkor a párt alapításában nem vehetett részt, mivel az Egyesület 2013. március 6-ai közgyűlése – két nappal a pártalapítás előtt – joghatározatban határolódott el a párttól, és megtiltotta a Milla név használatát. Ezért az Együtt-Korszakváltók pártjának a platformelnevezése Együtt-Egymillióan Platform lett, amelynek semmi köze a Millához, amely egy civil szervezet volt 2014. április 6-ig.

Az Együtt alapításában részt vett a Magyar Szolidaritás Mozgalom is, amelyet 2011. október 4-én indított 10 magánszemély, vezetőjük Árok Kornél, Székely Tamás, Székely Sándor és Kónya Péter honvéd alezredes voltak, s mára ebben a formában szintén nem léteznek.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.