Hihetetlen gyányolással rakták össze a veronai tragédia buszát, el sem indulhatott volna

2018. július 9., 09:35

Szerző:

Krizsány László, aki egyetlen lányát, Flórát veszítette el a veronai busztragédiában, hivatalosan is kézhez kapta az igazságügyi szakértői véleményeket. – Felszállni sem engedtük volna őket, ha tudjuk, hogy „ketyegő bombán” ülnek. Az már biztos, hogy a busz sofőrje és a fuvarozó cég vezetője mindenről tudott – mondta a Blikknek a férfi.

– Megkaptuk a vegyész műszaki igazságügyi szakvéleményt, ami hátborzongató tényeket tárt fel. Semmilyen előírást, szabályozást nem is akartak betartani. Már az autóbusz honosítási vizsgájánál is kozmetikázták, meghamisították az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. Egy szerelő azt vallotta, hogy hosszú ideje folyt az illegális üzemanyagtartályok beépítése.

„Úgy nyolc évvel ezelőtt kezdtem el ennél a cégnél póttartályokat beépíteni… A tartályt én úgy vettem át, hogy az már be volt szerelve a busz csomagterébe, a merevítő oszlopokhoz lett rögzítve spaniferrel” – idézett az iratból Krizsány, miután másfél éve a buszos cég vezetője, Czakó Tibor még tagadta, hogy bármiféle pót-üzemanyagtartály lett volna a buszon.

– A szakértő szerint a szerelésnél több alkatrész alkalmatlan volt, a töltőnyílást például a csomagtérben helyezték el. A legelképesztőbb talán mégis az, hogy a póttartályt közönséges spaniferrel rögzítették – mondta a férfi, aki hiszi, ha még nem is ezek a tragédia kiváltó okai, talán kevesebb fiatal halt volna meg, ha a busz tökéletes műszaki állapotú.

A Blikk úgy tudja, hogy bár Olaszországban a vádlottak padjára kerülnek a felelősük, de a magyar hatóságok még mindig nem indítottak hivatalból eljárást a buszt üzemeltető cég ellen.

2017. január 20-án késő éjjel az olaszországi A4-es autópályán, Verona keleti lehajtójának közelében a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának résztvevőit hazafelé szállító autóbusz letért az útról, a szalagkorlátnak hajtott, majd fékezés nélkül az előtte lévő felüljáró betonpillérének csapódott. Az ütközés erejétől többen kirepültek a buszból, a jobb oldali első hét üléssor összepréselődött, a jármű kigyulladt. A buszon utazó 56 utasból 17-en életüket vesztették, több mint húszan megsérültek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.