Hiánypótló: hatméteres világító keresztet állítottak állami támogatással

2018. július 28., 12:33

Szerző:

A zalalövői Áldott Kereszt Egyesület kezdeményezésére hatméteres világító keresztet állítottak az ország másik végén, Csongrád megyei Bakson. A kereszt felállítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetve a Nemzeti Együttműködési Alap is támogatta. és a terv az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

A civil szervezet szándékai szerint az ország több pontján is áll majd hasonló szimbólum. Ezzel szeretnék ugyanis felhívni a figyelmet arra, hogy a Komárom-Esztergom megyei Csatka kegyhelye jelentős felújításra szorul, mely a Kárpát-medence cigányság legfontosabb zarándokhelye.

Hatméteres világító keresztet avattak Bakson
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.