Hiány lehet sportakadémiákból, Orbán Viktor új utánpótlási rendszert hoz létre

2019. november 22., 09:31

Szerző:

A Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet, amely szerint az Orbán-kormány sportakadémiai rendszer kidolgozásáról döntött, „amely elősegíti a minőségi élutánpótlás-nevelést megalapozó tehetséggondozást, sportszakmai felkészítést, versenyeztetést” – szúrta ki a 444.

Az eddigi sportpolitikai irányvonalhoz képest meglepő, hogy az új rendszer továbbra is a labdarúgást, a kosárlabdát és a kézilabdát érinti, tehát azokat a szakágakat, amelyek eddig is nagy anyagi támogatást élveztek, különösen a labdarúgás és a kézilabda.

Emlékezetes, az Orbán-kormány 2018-ban 448 milliárd forintot fordított sportra a költségvetés zárszámadása szerint. Több éves tendenciában a sportcélú költségek 450 százalékkal nőttek 2011-2018 között – számolt be róla lapunk is korábban.

A rendelet azért is furcsa, mert

  • eddig számos labdarúgó klub alapított saját akadémiát határon innen és túl állami támogatással,
  • létezik Nemzeti Kézilabda Akadémia,
  • valamint Nemzeti Kosárlabda Akadémia is.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.