Havi hétszázezerért migránsügyi főtanácsadó Földi László, aki hazaárulónak tartja és likvidálná a civil szervezetek képviselőit

2017. október 30., 10:03

Szerző:

Munkaköri leírásának a tanúsága szerint bevándorlásügyi tanácsadóként dolgozik Taralós István főpolgármester mellett Földi László volt III/II-es hírszerző, aki a saját bevallása szerint a legszívesebben likvidálná a civil szervezetek képviselőit – írta meg az erről szóló közérdekű adatigénylás nyomán a Magyar Nemzet. Helyettes államtitkári fizetésnek megfelelő fizetéséért, havi 700 ezer forintért Földi László 2017. január elsejétől a Főpolgármesteri Iroda önkormányzati főtanácsadója, illetve közigazgatási és biztonsági szakreferense. Feladata

  • stratégiai tanácsadást nyújtani a főpolgármester számára a Budapestet érintő illegális bevándorlás következményeiről, felel ezek szakszerűségéért, tanácsadási feladatokat lát el Budapest közbiztonsága érdekében, illetve 
  • kidolgozza a fővárost érintő illegális bevándorlás következményire vonatkozó stratégiát, mely tartalmazza a Budapesten elkerülendő no-go zónák kialakulását is, és képes kezelni a nem kívánt jelenséget a közbiztonság és Budapest élhetőségének fenntartása érdekében.
Földi László

Úgy tűnik, Budapest vezetését nem foglalkoztatja, hogy a menekülthullám kéz éve érte el a fővárost, és az sem – kajánkodik teljes joggal a Magyar Nemzet –, hogy Földi László tanácsadói foglalkoztatása azt sugallja,a hogy tarlós István egyszerűen nem bízik a Soros-terv elleni kormányzati fellépés és a nemzeti konzultáció sikerében. Érdemi munka híján Földi László egyébként egyelőre csak az idióta, uszító kiszólásaival hívja fel magára a figyelmet. Például azzal, amit szeptember 29-én mondott az Echo TV-ben:  „Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.” A főpolgármester ezután sietve jelezte is, kirúgja Földi Lászlót, ha a még egyszer elejt egy ilyen megjegyzést a nyilvánosság előtt.