Hatvan milliárdot ad az EU a balatoni vasút újjáépítésére, amelyben Orbán apja és persze Mészáros Lőrinc is vastagon benne van

2018. július 20., 13:46

Szerző:

Az EU 193 millió eurót (több mint 60 milliárd forintot) biztosít a Kohéziós Alap forrásaiból a Székesfehérvár és Keszthely közötti, összesen 123 km hosszúságú balatoni vasútvonal újjáépítésére és korszerűsítésére – közölte lapunkkal az Európai Bizottság. 

Corina Crețu regionális politikáért felelős uniós biztos kijelentette: „A projekt a közlekedési infrastruktúra fejlesztése révén több ezer, a vonalat nap mint nap használó utas számára javítja majd a szolgáltatások minőségét. Mindez számos előnnyel jár a balatoni régió gazdasága és turizmusa számára, kézzelfoghatóan példázva, hogyan tud a kohéziós politika javítani az emberek mindennapjain.”

A Budapestet Keszthellyel összekötő teljes vonal korszerűsítése két szakaszban valósul meg. A jelenlegi beruházás a Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométeres vonalszakaszt érinti. A projekt keretében:

38 közúti és 124 gyalogos vasúti átjárót korszerűsítenek, valamint 13 új gyalogos vasúti átjárót építenek ki. A munka a tervek szerint 2019 áprilisában fejeződik be.

Mint korábban megírtuk, ez az a mega-építkezés, amelynek köszönhetően alvállalkozóként 298 millió forint közpénzhez jut az Orbán Viktor édesapja, Orbán Győző tulajdonában álló fuvarozó cég, a Nehéz Kő Kft. is – noha a miniszterelnök tavaly júliusban azt mondta a Direkt 36-nak: meglepné, ha lenne olyan EU-s projekt, amelyen vállalkozóként, fővállalkozóként vagy alvállalkozóként elindult volna valaki a családjából. 

A Szántód és Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométeres szakaszon javában zajlik a munka, a kivitelező egy három cégből álló konzorcium, amelynek tagja a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló R-Kord Építőipari Kft. – amelyről éppen ma tudtuk meg, hogy legújabban 59 milliárdért épít vasúti kommunikációs hálózatot – a V-Híd Zrt. és a konzorciumvezető Swietelsky Vasúttechnika Kft., az osztrák Swietelsky cégcsoport egyik leányvállalata. A projekt

az eredetileg becsültnél 16,5 milliárddal többe, 72,4 milliárd forintba kerül. Az összeg 79 százalékát az EU fizeti.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.