Harrach Péter szerint csak le akarják járatni Semjén Zsoltot, akinek igenis telik a vadászatokra

2018. március 10., 11:34

Szerző:

Sok olyan magyar vadászt ismerek, aki részt vesz külföldi, szervezett vadászatokon. Nem hiszem, hogy egy miniszterelnök-helyettes fizetése olyan kevés lenne, hogy ne lenne rá képes, hiszen sok magyar vadász is így hódol a szenvedélyének. Mindenkinek más a szenvedélye, van, aki vadászik, van, aki horgászik, van, aki túrázik. Ő ezt választotta, ezt csinálja, ez magánéleti kérdés” – mondta Harrach Péter a HírTV-nek.

A kereszténydemokraták frakcióvezetője úgy látja, a miniszterelnök-helyettes hobbija kijön a parlamenti fizetéséből. Harrach mindezért „a lejárató kampány” részének tartja a Semjén Zsolt külföldi vadászútjaival foglalkozó cikkeket.

Megírtuk: a Magyar Nemzet pénteken számolt be arról, hogy Orbán Viktor helyettese 2012 óta rendszeresen jár Svédországba vadászni, amely becslések szerint alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő összegbe került. A lap szerint az is előfordult, hogy egy egész hotelt kibéreltek Semjénék számára, hogy ne találkozzanak magyarokkal. A méregdrága utakra Semjén Zsoltot a Földművelésügyi Minisztérium egyik korábbi főosztályvezetője is elkísérte.

Arról is beszámoltunk: a botrány kirobbanását követően Semjén Zsolt az Origóval karöltve gyors kármentő akcióba kezdett, és miközben az enyhén szólva kormányközeli portál cikkben mentegeti a miniszterelnök-helyettest a luxusvadászatok miatt, a politikus a Facebook-oldalán a következő megjegyzéssel rázta le magáról a vádakat:

„Nem én helikopterezek, hanem a jávorszarvas.”

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.