Három hónapra leveszik a képernyőről az M1 részegen bejelentkező riporterét

2017. július 10. 10:41 - szerző: Ágoston Zoltán

Bencze Péter megivott egy pálinkát.

Döntött az MTVA Bencze Péter sorsáról. Az M1 riportere szombat este részegen jelentkezett be Bajáról, a halászléfőző fesztiválról, amiért három hónapig nem szerepelhet a képernyőn.

A döntésről a Balatoni Nyár című műsorban tettek bejelentést. Ebben megszólalt maga Bencze Péter is, aki elárulta, egy vírusos megbetegedés miatt gyógyszereket szedett, a feszített program alatt pedig a fesztiválon a helyiek pálinkával kínálták meg, aminek ő nem tudott ellenállni. „Hát egyet elfogadtam, nem akartam, de elfogadtam, a bajai vendégszeretetnek nem tudtam ellenállni” – mesélte, hozzáfűzve, annyira fejbevágta az ital, hogy minden elsötétült előtte. Mindenkitől bocsánatot kért, és azt mondta, reméli, hogy a felfüggesztés után visszatérhet a képernyőre.

Bencze Péternek a szombati élő bejelentkezésben már a második szónál összeakadt a nyelve, artikulálni is alig tudott. Végül a szavába vágva másfél perc után lekeverték. A bejelentkezés egyébként annyira szórakoztatóra sikerült, hogy Facebook-csoport is alakult a követeléssel, hogy ne rúgják ki miatta. „Színfoltja a minőségi fesztivál hangulatnak+ milliárdokat érő ingyen reklám Bajának. Köszönjük szépen Bencze Péter, szeretettel várunk a legközelebbi halfőző fesztiválra is!” – hangzik az egyik hozzászólás az oldalon.