Haldokló apja meglátogatására volt kimenőn a rab, aki brutálisan megölte 19 éves barátnőjét

2018. június 18., 09:18

Szerző:

Haldokló édesapja meglátogatására volt kimenőn Z. Sándor az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézetből, amikor brutálisan meggyilkolta barátnőjét – írja a Blikk.

Fotó: police.hu

Z. Sándor a debreceni kórházból nem a börtönbe ment vissza, hanem Nagyecsedre, ahol meglátogatták a 19 éves Szandra szüleit. – Azt mondták, elmennek a fiú anyjához, mielőtt visszamegy a börtönbe. Utána már csak a telefon jött, hogy Szandra meghalt – mondta Bertalan, Szandra édesapja.

Mint kiderült, úton az anyja háza felé Sándor lefékezett egy bozótos területnél, és beráncigálta a csalitosba Szandrát. A férfi kétszáz méteren keresztül vonszolta a nőt, végül a cipőfűzőjével megfojtotta. A Blikk szerint később megpróbálta újraéleszteni, olyan erővel, hogy eltörte a mellkascsontját. A nő meghalt, Sándor pedig elrejtette a holttestet, és felhívta a családját, hogy nagy bajt csinált.

Fotó: police.hu

Szandra édesanyja a lapnak azt mondta, lánya 13 évesen leukémiás volt, nem tudja elhinni, hogy így kellett meghalnia. Hozzátette, négy éve volt együtt a férfival, akinek eleinte pénzt is küldött a börtönbe, de mostanában már terveket szőtt, egy jobb életre vágyott.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.