Halálra rémisztette az olvasóit a Magyar Idők

2018. március 14. 12:55 - szerző: 168 Óra

Tűzfalcsoport birtokába került dokumentumokból kiderült, hogy Soros György álciviljei politikai babérokra törnek. Külföldről hoznának kiképzőket és támogatókat maguk mellé, uralni akarják a közbeszédet, erődemonstrációra és sztrájkokra készülnek, valamint befolyást akarnak szerezni médiatermékek felett is. A nyilvánosságra hozott titkosított dokumentumokból kiderül, hogy az álcivilek tüntetéseket szerveznének és utcára vinnének gimnazistákat is.

Kimondott és elismert céljuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lebontása

– rémiszti halálra olvasóit a Magyar Idők.

A lap által idézett „dokumentumokból" kiderült, hogy Soros ügynökei az áprilisi választást megelőző hetekben és napokban komoly provokációkra, nyílt és agresszív támadásokra készülhetnek a közszolgálati média, a jobboldali médiatermékek, és a közintézmények ellen. Kiemelt célpontjuk a több százezer embert vonzó, nemzeti elkötelezettségű békemenet. 

Fotó: Twitter

A Sorosnak elkötelezett álcivilek találkozóján készült fenti feljegyzések világossá teszik mindenki számára, hogy célpontnak nevezik politikai ellenfeleiket, kiemelt célpont számukra a kormánypárti sajtó, blokád alá akarják vonni a közszolgálati médiát, festékkel akarnak összemázolni közintézményeket, tüntetéseket

és sztrájkokat akarnak kiprovokálni, el akarnak némítani televíziókat, le akarják zárni az egész Budapestet

Nem kímélnék a miniszterelnök családját sem (a háza előtt akarnak tüntetni), továbbá egyetemeket és közintézményeket akarnak elfoglalni be akarnak vegyülni (sic!) a békemenet tagjai közé és ott provokálni.

Ide tartozik még a gimnazista diákok utcai demonstrációkba való bevonását és Áder János köztársasági elnök előadásainak megzavarását is – írja lap, hozzátéve: a nyilvánosságra hozott dokumentumokban többször előkerül az

„erőltetett poénjairól elhíresült" Magyar Kétfarkú Kutya Párt és annak vezetője, 

illetve Vágó Gábor volt LMP-s politikus neve is – hívja fel a figyelmet a helyzet komolyságra a lap.