Halálos csapást mértek a magyar csokimaffiára

2017. november 20., 14:26

Szerző:

Egy tatabányai és egy budapesti cég a gyanú szerint 626 millió forint adót csalt el, mert Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesített Magyarországon - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.

Fotó: pexels.com

Az öt férfiból álló elkövetői kör több céget működtetett. A szállításhoz az elektronikus útellenőrzés kijátszására 3,5 tonna alatti teherautókat használtak, a beszerzéseket nem könyvelték, és az árut közvetlenül a megrendelőkhöz vitték.

A nyomozás során 15 millió forint értékű árut zárolt a NÉBIH, a NAV két, édességgel teli gépkocsit foglalt le, mintegy 3 millió forint értékben. Az elkövetők közül három férfi nyolc hónapon át előzetes letartóztatásban volt.

Az öt érintettet bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A pénzügyi nyomozók a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.