Gyerekek, akik annak is örülnek, ha hazamehetnek karácsonyra
Hetek óta törtem a fejemet, hogy mit vegyek szüleimnek karácsonyra. Minden évben megbeszéljük, hogy nem ajándékozunk, de persze senki sem tartja be, egy-egy apróság azért odakerül a halétel mellé. Valószínűleg nem csak én morfondírozom ezen, elhallgatva a villamoson zajló telefonálásokat és a nagyobb plázáknál leszálló tömegeket.
Ma ajándékosztásra mentem egy olyan helyre, ahol minden bizonnyal ez a legkisebb problémája most a családoknak, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikájára. Nem a Jézuska vagy a Télapó, hanem fiatal taszos (Társaság a Szabadságjogokért) aktivisták vittek ma higiéniai eszközöket, játékokat, letölthető mesefilmeket a kórházban fekvő gyerekeknek.
A bejáratban nagy a sürgés forgás, anyuka a kislányával, anya és apa egy pici babával, négy-öt éves kisfiú a nagymamával vár a betegelosztónál. Egy másik anyuka éppen öltözteti az onkológián fekvő kislányát, hogy sétáljanak egy kicsit. Megy a huzavona, kell-e sapka.
A bejelentkező részt egy fal választja el a következő tértől. A falon a közelgő programok plakátjai: tinisztárok fellépése, ajándékkészítés, mézeskalács díszítés, kórházi karácsonyi ünnepség. A falon túl pedig már folyik is az egyik foglalkozás, gyerekek és ápolók, szülők díszítenek, kézműveskednek serényen.
Fél emelettel feljebb található a klinika főnővére, Aranyosi Gáborné szobája. Ott gyülekezünk és várunk, hogy elindulhassunk átadni a csomagokat. Az egyik drogéria beállt a TASZ kezdeményezése mögé, a cég arca, Árpa Attila pedig eljött, hogy mesét olvasson a kicsiknek.
A csomagokban szülőknek és gyerekeknek egyaránt van valami. A Társaság a Szabadságjogokért nem véletlenül szeretett volna vegyes csomagokat összeállítani. Sokszor a legalapvetőbb higiéniai termékek, mint WC-papír vagy szappan is hiányoznak a kórházakból. Szerencsére, ahogy elnézzük itt a II. számú Gyermekklinikán nem ez a helyzet, bár nemsokára az is kiderül, hogy adományok híján, lehet, hogy itt is még nagyobb gondban lennének.
– Sok a krónikus betegünk, ez pedig több családnak is azt jelenti, hogy az egyik szülő kiesik a munkából. El tudják képzelni, manapság ez mennyire megterhelő anyagilag is a családoknak – mondja a főnövér, aki ezzel arra is céloz, hogy a családok minden segítségnek örülnek. – Többször kapunk élelmiszeradományokat is, gyümölcsöt, zöldséget, biogyümölcsleveket, ami kiegészíti a kórházi kosztot. Korszerűek a műszereink, de így is van, amiben szűkölködünk, a sokat használt eszközökből, mint az infúziós pumpákból kevés van, és a jó minőségű, tápláló étel is mindig jól jön – teszi hozzá Aranyosi Gáborné, aki több, mint negyven éve van a szakmában.
A TASZ már három éve indította a Gyerekkel vagyok kampányt, ami kifejezetten arra irányul, hogy az olyan intézményekbe,n ahol kicsik fekszenek, a szülő végig gyermeke mellett maradhasson. Idén decemberben Ünnepek a kórházban névvel indítottak akciót, ennek egyik állomásán vagyunk az általuk is kitűnőre értékelt intézményben. – Itt van külön játszóház és játszótér (kültéri és beltéri). A kísérő bent maradhat a gyerekkel és van több gyermek-szülő közös szoba is, amiknek a többsége fürdőszobával is rendelkezik. Van egy anyaszállás is 10 ággyal, továbbá 5 lakás a klinika közvetlen szomszédságában, ahol a vidéki családok megszállhatnak.
Ahogy körbemegyünk az épületben, makulátlan tisztaság van és, amennyire lehet, nem kórházszerű környezet. A pulmonológia előterében egy kis játszósarok fogad minket, az egyik szobát pedig egy fiatal ápolónő tisztogatja. Két rácsos és egy rendes ágy is van benne, utóbbi, ha épp nincs tele az osztály, arra is jó, hogy az anyuka benn alhasson a gyereke mellett.
A pulmonológián most is sokan vannak, nagy a krahácsolás, sok a kruppos beteg. Néhányan mégis kijönnek és meghallgatnak egy mesét édesanyjuk ölében. Szinte kivétel nélkül mindenkivel ott van legalább az egyik szülője. – Persze nehéz minden kísérőnek szállást vagy ágyat adni, amikor telt ház van. Előfordul, hogy 100-120 betegünk is van – mondja a főnővér.
Nem is maradunk sehol sem sokáig, hiszen bár a szülők nagyon örülnek a csomagnak, az aggodalom és bizonytalanság ül az arcukon, nem akarunk sokáig zavarni. Különösen látszik ez a fájdalom egy házaspáron, akik a neurológián öltöztetik fiúkat, hogy egy kis időre odaülhessen mesét hallgatni a kórterem közepén lévő játszós asztalhoz. Egy nővértől megtudom, hogy most a legtöbb kicsi epilepszia, izom- vagy genetikai betegség, bizonytalan rosszullét miatt van a neurológián.
A csomagokból az onkológiai osztályon fekvők is kapnak, de a főnövér – nagyon helyesen – nem enged be minket. Azt kéri az adományozóktól, hogy az ajtóban adják át a csomagot a szülőknek. A II. számú Gyermekklinikán található Magyarország legnagyobb gyermekonkológia részlege – osteosarcomas, leukémiás és agydaganatos gyerekeket is kezelnek, évente közel 3000 ambuláns beteget látnak el. Egy középkorú, vörös hajú férfi érkezik melegítőnadrágban és egy anyuka is a nyakában csüngő kislányával. A játékkonyhában egy kisfiú épp főz, pakolgatja a műanyag zöldségeket.
– Van, hogy több hónapot is bent vannak a betegek (műtét utáni rehabilitációnál), de kéthetente több napot biztosan, amíg a kemoterápiás kezelés zajlik – magyarázza a működést a főnővér. – A különszobákat főként ezeknek a gyerekeknek és szülőknek tartjuk fenn, hogy elvonulhassanak a kezelés idejére. Most épp nincsenek bent sokan, és nagyon remélem, hogy ez karácsonykor is így lesz. Ilyenkor amúgy is megteszünk mindent, hogy ha csak egy pár órára is, vagy egy estére hazaengedjük a gyerekeket a családjukhoz. Van finom étel és játék, ha maradnak, igyekszünk meghitt hangulatot teremteni ami általában sikerül is. De persze ez mégsem ugyanaz, mintha otthon a családoddal töltenéd a szentestét.
Azt hiszem idén ajándékképp sütök finom süteményt, és jó pár órával tovább maradok a családi vacsorán. Nem csak aznap este. De amikor csak tudok, egész évben.
