Gulyás Gergely második kormányinfóján állította, a Stop Soros és az alaptörvény-módosítás összhangban van a genfi egyezménnyel

2018. június 5., 14:24

Szerző:

Még egyszer sem volt a rendes időben, de ezentúl úgy lesz – mondta Gulyás Gergely második kormányinfóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése alapján a kormányülés szünetében tartja a sajtótájékoztatót, amely ezzel párhuzamosan az Országgyűlés Stop Soros törvénycsomagról és az alaptörvény hetedik módosításáról kezdett tárgyalni. Gulyás előzetesen a következőket közölte:

  • Csütörtökönként tíz órakor lesz ezentúl a kormányinfó, de kedden (ma) délután Balog Zoltán „miniszter úr”, valamint Novák Katalin társaságában Berlinbe utazik, kétoldalú tárgyalásokat folytatnak, ezért előre hozták.
  • Áttekintették az alaptörvény-módosítást, Magyarország szuverenitása védelmének érdekében erre szerint szükség van. Szerintük  a genfi egyezménnyel összhangban fogja rögzíteni az első biztonságos ország elvét (ahol a menekültek már oltalomra lelhettek volna, mielőtt Magyarországra értek), s ezzel nem megakadályozza, hanem a nemzetközi szabályokkal összhangban jár el. Gulyás szerint az uniós joggal semmilyen szempontból nem áll ellentétben, csak a brüsszeli migrációs politikával, ezért illetéktelennek tekintik Brüsszelt ebben a kérdésben.
  • A Stop Soros törvénycsomag kapcsán arra jutott a kormány, ez garantálja, hogy büntetőjogi tényállás legyen az illegális migráció szervezése – érthetetlen ugyanakkor, hogy eddig mitől volt illegális, ha nem volt törvénytelen. Gulyás szerint a tiltakozók csupán Soros György lobbitevékenységének átvert áldozatai, de a kormány mindent megtesz, hogy tisztázza a helyzetet, az európai migrációs politika kapcsán pedig bizakodóak
  • A kormány tárgyalt a jövő évi költségvetésről is, amelyet hamarosan benyújtanak az Országgyűlésnek. Gulyás itt ismét ismertette a gazdasági adatokat, amely szerint az ország stabil lábakon áll. Meglepetésre beszélt a veszélyekről is, ám itt nem az uniós pénzcsapok elzárását említette, hanem az eurózóna válságát, valamint az Egyesült Államokkal kialakulóban lévő kereskedelmi konfliktust. „Éppen ezért, mivel Magyarország – közvetetten ugyan –, de érintett ezekben a veszélyekben, a kormány a jövő évi tartalékot 50 százalékkal megnövelte" – közölte. Gulyás tájékoztatása szerint konzervatív költségvetés készül, a szó gazdasági értelmében is, betartják a hiánycélokat. A tárcák külön-külön számolnak majd be az általuk irányított ágazatok jövő évi költségvetési tervekről, de a honvédelmi költségvetés 80 milliárd forinttal nő. A kancelláriaminiszter szerint a jövő évi költségvetés céljai a kormány eddigi intézkedéseivel és céljaival van összhangban – családbarát intézkedéseket, adócsökkentést is terveznek (a szociális hozzájárulási adó 21,5-ről 19,5 százalékra csökken majd), a munkavállalást pedig – például a nyugdíjasok számára – könnyítik.
Fotó: Bazánth Ivola

A kérdések között Gulyás nem cáfolta érdemben, hogy Pálinkás Józsefnek távoznia kell az innovációs hivatal éléről, ugyanakkor beszélt arról, hogy továbbra is 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Azt nem vizsgálják, ki szivárogtatta ki Orbán Viktor kötcsei beszédét, ugyanakkor Gulyás mintha vitázott volna azzal, amit állítólag – sajtóértesülések, nem pedig Havasi Bertalan miniszterelnöki szóvivő beszámolója szerint – a kormányfő mondott, szerinte Magyarország nincs közvetlen gazdasági veszélyben, stabil lábakon áll.

Gulyás nem tud ultizni, nem is tervezi, hogy megtanul, mert csak pókerezni tud, de nincsenek miniszterelnöki ambíciói – derült ki az egyik újságírói kérdés nyomán.

A kormánynak van egy világos működési elve, az pedig az, hogy a kormányfő felkéri a minisztereket, utána pedig már ezek a személyek választják meg, hogy államtitkári, helyettes államtitkári szinten kivel dolgoznak együtt – reagálta Gulyás a kérdésre, hogy mi indokolta az emberi erőforrás miniszter, Kásler Miklós által az egészségügy területén végrehajtott menesztéseket, s háttérintézményi vezetőváltásokat.

Jakab Péter, a Jobbik új parlamenti képviselője felszólalása, valamint Kövér László házelnök büntetése kapcsán gulyás jogosnak nevezte a szankciót és képviselőtársai szavait úgy kommentálta: „valószínűleg még nem kapott szót a saját frakciójában”. ezzel szemben a Közép-európai Egyetem (CEU) amerikai kampuszának működését érintő vizsgálatról, s annak határidejéről a kancelláriaminiszter nem tud, illetve nem kívánt tájékoztatást adni.

Gulyás egyetért Kövér Lászlóval (a házelnök állítólag Kötcsén beszélt erről) abban, hogy a következő négyéves kormányciklus lesz a legnehezebb. Gazdasági értelemben könnyűnek tekinti, de a kancelláriaminiszter politikai értelemben látja nehéznek a helyzetet, de persze nem belpolitikára, hanem a „Soros Györggyel folytatott csatározás”, hanem az uniós költségvetés elfogadása, a migrációs válság és egyéb világpolitikai konfliktusok miatt.

Az Európai Bizottság közbeszerzési rendszert érintő jelentéstervezete, illetve a feltételezhető szankciók kapcsán Gulyás egyfelől kitért arra, ezek a jelentéstervezetek nem a kormány, hanem az uniós szabályok miatt titkosak, ehhez képest mindig kiszivárognak, miközben a kabinetnek még sem ideje, sem lehetősége nem volt a válaszadásra, azt csak augusztus 20-ig kell megtenniük. A kancelláriaminiszter szerint mindenre lesz megfelelő magyarázatuk, s alapvetőlen a vizsgálat módszereivel sem értenek egyet, de mindenre reagálni fognak.

Gulyás az MTI, az Amnesty International globális migrációs útvonalakra vonatkozó – a 168 Óra által nem ismert –javaslatát érintően azt mondta, olyan, hogy legális migráció, számára a menekültkrízis aspektusában értelmezhetetlen, s nincs meglepve, hogy honnan származik ez a javaslat.

„Szerintünk a bírói függetlenséget mindenkivel szemben védelmezni kell” – mondta Gulyás annak kapcsán, amit az utóbbi napokban a kormánypropaganda sugall, hogy a Helsinki Bizottság érzékenyítő képzése befolyásolhatta-e a az ítélkezés függetlenségét. A kancelláriaminiszter szerint nemcsak a kormánytól kell védeni, hanem minden hatástól, de egyébként ők tiszteletben tartják az igazságszolgáltatás függetlenségét, hiszen éppen ők fektették ezt az alkotmányos szabályok közé.

„Jó lenne, ha az értelmes párbeszéd útjára vissza tudnánk térni, ha ezt az ellenzéki képviselők nem teszik, nekünk megfelel ugyanez a választási eredmény 2022-ben is” – reagálta Gulyás arra, támogatna-e egy házszabály-módosítást az „ellenzéki képviselők alpári stílusú megszólalásai” kapcsán.

„A Fidesz az Európai Néppárt legsikeresebb tagpártja” – ismételgette Gulyás a Fidesz európai pártcsaládjában kialakult konfliktusok, illetve esetleges feszültségek kapcsán. A Miniszterelnökség vezetője szerint inkább ők azok, akik az egyébként néhol bajban lévő Néppártnak segítenek az uniós választás előtt, részükről más konfliktus nincs, s nem is számít arra, hogy 2019 előtt napirendre kerülne komolyan vehető fórumokon a Fidesz néppárti tagsága. Az idevágó, ellentétes híreket lényegében kacsának minősítette.

 

 

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.