Geréb Ágnes börtönbe megy? Senkinek nem kegyelmezett meg idén Áder János

2018. április 24., 11:50

Szerző:

Felkerültek a kormány honlapjára a kegyelmi döntésekről szóló statisztikák – írja a 24.hu, hozzátéve, hogy ebből kiderül, Áder János idén március 31-éig senkinek sem adott kegyelmet.

A statisztikából látszik, hogy március 31-ig 146-an kértek kegyelmet, ám a kegyelemben részesült rubrikában egy 0 látható. Tavaly összesen, tehát 12 hónap alatt 673 kérelemből 11-nél adott kegyelmet az államfő. 2016-ban ennél jobb volt az arány, a 495 kérelmező közül 22-en kapták meg a kegyelmet.

Valószínűleg az elbíráltak között ott van Geréb Ágnes is, aki idén nyújtotta be kegyelmi kérelmét, és annak eredményére várva nem kellett még bevonulnia letölteni két éves börtönbüntetését.

Kreisz Gyula, Geréb ügyvédje érdeklődésünkre elmondta: egyelőre semmilyen értesítést nem kapott a kegyelmi kérvény elbírálásáról, így nem tudja, védence kérelme is az eddig elbírált kérvények között van-e.

Az orvost márciusban a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte és tíz évre eltiltotta hivatásától Geréb Ágnest két tragikus kimenetelű otthonszülési eset ügyében. Egy 2003-as ikerszületésnél a második kisbaba világrajövetelekor komplikációk léptek fel, s a baba néhány percig oxigénhiányos állapotba került. Ez vezetett a születése során szerzett maradandó fogyatékosságához. A második eset 2007-ben történt, akkor a baba a szülőcsatornába érve az édesanya medencecsontjában elakadt, kiszabadítására Geréb Ágnes speciális műfogásokat alkalmazott, sikertelenül, az újszülött életét vesztette.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.