Gémesi György: Voltak ebben az országban elég csúnya és súlyos történelmi idők. Most is rezeg a léc

2017. november 25., 09:31

Szerző:

Gödöllő polgármestere a Magyar Nemzet szombati számának adott interjút. Arról beszél, hogy Magyarország „nem fog bezárni”, ha a Fidesz nyer a 2018-as parlamenti választásokon, de ami a jogállamiságot és a demokráciát illeti, voltak már az országban „elég csúnya és súlyos” történelmi idők, és most is rezeg a léc.

Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Ennek kapcsán emlékeztet, hogy Magyarországon ma  

  • megkérdőjeleződik az alkotmányosság vagy például a sajtószabadság,
  • pártkatonák irányítják a közmédiát, vidéki lapok kormányközeli tulajdonba kerültek,
  • az Orbán-kormány az állandó migránsozással eltereli a figyelmet a mindennapi problémákról, mint az egészségügy, a közoktatás, a fiatalok elvándorlása, ez pedig előbb-utóbb működésképtelenné teszi az országot,
  • mélyszegénység van az ország jelentős részében. Sok a szegény és kevés a gazdag, a szakadék pedig egyre nagyobb közöttük,
  • és hogy korrupcióban „tocsog” az ország.

Ami az utóbbit illeti, Gémesi György azt állítja, hogy 28 éve van a pályán (1990 óta Gödöllő polgármestere, 1994 és 2006 között MDF-es országgyűlési képviselő volt, tavaly óta az általa alapított Új kezdet nevű párt elnöke – a szerk.), de ilyen szintű korrupciót még soha nem látott. „A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit” – mondja erről. Beszél arról is, hogy a Fidesz tudja, hogy a nyugdíjasokat kell célba vennie ahhoz, hogy győzzön a választásokon, mert 18-19 évesek egyszerűen nem mennek el szavazni, vidékre pedig nem jut el információ, csak agymosás. 

A 3200 magyarországi településen egyébként csak 164-165 olyan polgármester lehet, aki 1990 óta viseli a tisztségét.  

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.