Furcsa betörés volt az Artonnál: a betörőknek saját kulcsuk volt, és minden apró részletet pontosan ismertek

2017. október 17., 11:18

Szerző:

A falba épített széfet kibontva több százmillió forintnyi eurót, egy másikat kinyitva pedig százmillió forintot vittek el a betörők április 7-ről 8-ra virradó éjszaka a letelepedési kötvényeket forgalmazó Arton Capital IV. kerületi, az Ó utca és a Hajós utca sarkán lévő irodájából. De nemcsak pénzt vittek, hanem fontos iratokat, szervereket is. 

A rendőrség hatalmas erőkkel kezdte a nyomozást, több mint ezer tanút hallgattak meg, akik egyáltalán a környéken jártak, de eddig nem jutottak semmire – írja az Index. Pedig a betörés körülményei igencsak különösek. 

Az index információi szerint az irodát kirámoló tettesek a hátsó bejáraton jutottak be, a biztonsági zárat és a rácsot saját kulccsal nyitották ki. Kikapcsolták az elektronikus védelmi rendszert is, tehát ismerték a riasztórendszer kódját. 

Nemcsak azt tudták pontosan, hogy hol van a falba beépített széf, benne több százmillió forintnyi euró, hanem azt is, hogy a sok fiók közül melyik az, amelyikben az alkalmazottak ott „felejtettek” 150 millió forintnyi készpénzt. Tudták, hol található a cég összes fontos papírja és a számítógépekkel összekapcsolt központi szerver, amelyen a kötvényüzlettel kapcsolatos összes fontos információt, köztük az ügyfelek adatait tárolták. A betörők mindent összepakoltak, a széfet pedig, ahogy volt, elvitték, miután kibontották a falból. Az értékekkel és a széffel az irodának helyet adó társasház főbejáratán keresztül távoztak, és mindent bepakoltak egy járműbe. Mindezt úgy, hogy senkinek nem tűnt fel semmi, sem a házban, sem az alaposan bekamerázott utcán.

Az Arton főnöke, a bolgár származású Balogh Radosztina egykoron Rogán Antal egyetemi évfolyamtársa volt. (A cégnek korábban Balogh mellett bolgár tulajdonosai is voltak, köztük Tchilinguirian Armand Arton, akiről a cég a nevét kapta.) Más ügynökségeknél területileg és állampolgárság alapján osztották fel a világ országait, a magyarországi székhelyű Arton Capital Kft. azonban bármilyen hovatartozású külföldinek intézhetett letelepedési engedélyt – emlékeztet az Index. Hogy pontosan mennyit is kerestek ezzel, bizonytalan – a cég üzleti beszámolójában akad ugyanis némi ellentmondás; ez alapján erős a gyanú, hogy több kötvényt adott el, mint amennyit bevallott.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.