Fillérekért bérelhet kastélyt az Orbán-kormány legújabb kegyeltje, és aztán még kap néhány százmilliós kedvezményt

2018. február 9., 19:46

Szerző:

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a kiírásban eltitkolta, de a felsőpetényi Almásy-kastély üzemeltetési jogát nyerte el Barna Zsolt, az OTP Alapkezelő vezetője – derül ki a Célpont riportjából. a Hír TV tényfeltáró műsora felidézi, hogy az MNV a meglehetősen szárazon hangzó mondattal „Felsőpetény belterület 19 hrsz. szám alatt bejegyzett, természetben a 2611 Felsőpetény, Petőfi utca 37. szám alatt található ingatlan bérleti szerződés útján történő hasznosítására” hirdette meg a lehetőséget, mintha csak egy falusi házról lenne szó Nógrád megyében. Ezután nem meglepő, hogy mindössze egy cég jelentkezett a pályázatra. 

Fotó: Célpont

Ez a cég – hangzik a Célpont riportja – az Amicitie Real Estate Kft., amelyben Barna Zsolt az egyedüli tulajdonos. Jelentős összegű bérleti díjat a cég nem fog fizetni, a pályázatban ugyanis az szerepel, hogy ha a nyertes legalább 117 milliót fordít az épület felújítására, akkor 15 év alatt csak a minimális bérleti díj 15 százalékát, alig 18 millió forintot kell kifizetnie. Mindezt ráadásul úgy, hogy a a felújítás költségeit elszámolhatja, sőt, a cégnek lehetősége van arra is, hogy ennek a felújítási költségnek duplájával csökkentse az adóalapját.Ez azt jelenti – hívja fel a figyelmet a Célpont –, hogy négyszer vehet igénybe kedvezményt az után a pénz után, amelyet a kastélyra felújítására szánt.

Úgy tűnik, ezzel Barna Zsolt az Orbán-kormány és a Nemzeti Együttműködés Rendszere legújabb kegyeltje. Csányi Sándor egyik megbízható emberének számít, de amellett, hogy az OTP Alapkezelő első embere, benne van a Andy Vajna tulajdonában álló TV2 igazgatóságában is, és figyelemre méltó – jegyzi meg a Célpont –, hogy ugyanazt a hárommilliárdos magánrepülőgépet használja, amellyel Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos, Orbán Viktor egykori iskolatársa is utazgat néha.

Az Almásy-kastély 1902-ben épült. 1956. október 30. és november 2. között között itt tartották házi őrizetben Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket. Korábban az épületben nevelőotthon működött.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.