Fiktív számlát akart kicsikarni, az abból szerzett pénzből kampányolt volna az ORÖ elnöke

2018. március 31., 07:30

Szerző:

Fiktív kampányrendezvényt akart lepapíroztatni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, Balogh János. A Magyar Nemzet birtokába került hangfelvétel alapján arra akart rábeszélni egy ibrányi rendezvényszervezőt, hogy adjon számlát arról, hogy színpadot, hangosítást biztosított különféle szabolcsi helyszínekre szervezett kampányrendezvényeken összesen 3,5 millió forintért. Balogh elmondásában ez így hangzott:

„Nyilván több településen kellene csinálnunk kampányt papíron. Papíron. Nem kell megcsinálni semmit.”

A pénz pedig az ORÖ pénzéből, tehát adóforintokból fizették volna ki: „Te csinálnál papíron két darab rendezvényt és három és fél milliót utalnék át neked holnapi nap folyamán az Országos Roma Önkormányzat számlájára (vagyis az ORÖ számlájáról), ha meg tudunk most állapodni...” 

Balogh elmeséli azt is, hogy ez egy bevett forma, az általa pestiekként emlegetettek szerinte „10-12 százalékért csinálják, mindennel együtt, áfásan”. Később bevallja, ő is számlázott régen, de fél áfáért, mert akkor még 25 százalékos volt a kulcs. Majd a lebonyolításról is beszél vagyis hogy „majd az ibrányi romanapokon számla nélkül, zsebbe ad egy kis pénzt.”

A beszélgetés előrehaladtával már konkrét összeg is elhangzik:

„Ha ötszázat kapol kereken? Hármat (milliót – a szerk.) visszahozol nekem.”

A vállalkozó nem áll kötélnek, úgyhogy az ORÖ elnöke emeli az összeget:

„Gondold át, figyelj ide, lásd, hogy nem szarrágó vagyok, akkor kapol hatszázat. Tisztán. De hidd el nekem 12 százalékkal csinálják Pesten.”

Balogh politikáról is beszél, és nem tagadja szocialista kötődését, de egyéniben a 2-es Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választókerület fideszes jelöltjét, Vinnai Győzőt támogatja, mivel súlytalannak tartja a Demokratikus Koalíciót és a Jobbikot. És itt hangzik el az, hogy a 3 millió forintból ő a Fidesz jelöltje mellett kampányolna:

Tudod, kell, hogy agitáljam az embereket, mert hivatalosan nem adhatom nekik oda, érted? Nem lehet úgy elszámolni vele.

Az ibrányi rendezvénytechnikus, Tóth Zoltán nemet mondott Balogh János ajánlatára és elmondta, bár nem szokása rögzíteni az ügyfeleivel folytatott beszélgetéseket, most azért tett kivételt, mert már a találkozó egyeztetésekor felmerült a törvénytelenség gyanúja.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.