Fiatalon elhunyt Toller László özvegye

Nyugotszenterzsébet alpolgármestere, a néhai MSZP-s pécsi városvezető özvegye 47 éves volt.

2018. június 26., 16:37

Szerző:

Toller Tündét, Nyugotszenterzsébet alpolgármesterét 47 évesen érte a halál - írja a Pécsi Újsag. Rákban szenvedett, több alkalommal is átesett kemoterápiás kezelésen, de nem sikerült legyőznie a kórt.

Toller Tünde

Az egykori pécsi városvezető, Toller László özvegye férje halála után sem adta fel a küzdelmet a sorssal, az akkor hatéves, most tizennégy éves kisfiát kellett egyedül nevelnie. Férje – akinél 21 évvel fiatalabb volt – 2006-ban szenvedett tragikus autóbalesetet, amely után éber kómába került. Toller Tünde csaknem négy évig ápolta a nyugotszenterzsébeti házukban, egészen addig, mígnem 2010-ben elhunyt.

Toller Tünde temetését július 3-án kedden délben tartják a pécsi központi temetőben.

Közleményében az MSZP a „sokunk példaképe” fordulattal méltatta Toller Tündét, és segítségnyújtást ígért az árváknak. A halálhírről a Szabad Pécs cikke szerint Nyugotszenterzsébet honlapja mostanáig nem számolt be, és nem emlékezett meg róla a Facebook-oldalán Páva Zsolt fideszes pécsi polgármester sem.

 

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.