Felkavaró: állati sorban tartotta gyerekeit a somogyi pár

2017. október 18., 14:11

Szerző:

A nem jogerős döntés szerint a szegényes körülmények között élő pár egyáltalán nem foglalkozott a gyerekekkel, veszélyeztetve a fejlődésüket – írja a 24.hu.

Nem mosdatták, nem fésülték őket, a gyerekek haja csomókban ragadt össze, ezért le kellett vágni. A kicsiket a csirkékkel együtt tartották a lakásban, miközben az ágyneműtartóban malacokat neveltek. Az udvar tele volt pelenkákkal, amiket a kutyák hordtak szét. Védőnőhöz, illetve gyermekorvoshoz nagyon ritkán mentek, betegségeiket nem kezeltették. Nem tanították meg őket mosakodni, evőeszközzel enni, illetve a legkisebb testvért beszélni sem – indokolta ítéletét a Nagyatádi Járásbíróság. A két „szülő” összesen három év felfüggesztettet kapott kiskorúak veszélyeztetéséért, felügyeleti jogukat megvonták.  

A törvényszék igazságügyi elmeorvos szakértőt rendelt ki, a tárgyalást a szakvélemény beérkezését követően folytatják.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.