Hadházy Ákos feljelentést tesz, amiért az ügyészség a bizonyítékok ellenére sem tartóztatta le Simonka Györgyöt

2019. november 18., 10:17

Szerző:

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő feljelentést tesz hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt, mert szerinte a Simonka György fideszes parlamenti képviselő ellen megfogalmazott vádiratban az ügyészség maga szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a kormánypárti politikust le kellett volna tartóztatni, ám ezt mégsem tették meg – vette észre a 24.hu Hadházy Ákos Facebook-bejegyzését.

Hadházy a birtokába került dokumentum alapján azt írta, hogy

a vádirat bevezetője szerint az ügyészségnek bizonyítékai voltak, hogy Simonka György megpróbált nyomozókat lefizetni, tanúk és gyanúsítottak vallomását befolyásolni, megváltoztatni, bizonyítékokat eltüntetni. A politikus úgy látja, ez azonnali előzetes letartóztatását indokolta volna.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

„Feltételezni persze eddig is feltételeztük, hogy erre lett volna szükség, de Polt mondhatta volna azt a képtelenséget, hogy szerinte nem kellett tartani attól, hogy Simonka befolyásolni próbálja az eljárást (ahogyan azzal sem törődtek, hogy fideszes kamucéghálózat egyik oszlopos tagja még 2019 augusztusában (!) is elnyert 700 milliót két megegyező kamuprojektre – a bűnismétlés megakadályozása amúgy szintén indokolta volna az előzetest). Azonban a vádiratban az az ügyészség maga állítja, hogy S. folyamatosan megpróbált bizonyítékot eltüntetni. Tehát Polték annak ellenére nem kezdeményeztek előzetes letartóztatást, hogy bizonyítékaik voltak S. manipulációira. Így saját maguk szolgáltattak bizonyítékot az ügyészség hivatali visszaélésére és bűnpártolására” – írta Hadházy Ákos.

 

A képviselő szerint nehezen érthető, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hogyan követhetett el ekkora hibát, de – ahogy fogalmaz – banánhéj mindig van. Hangsúlyozta, hogy a fideszes politikus előzetes letartóztatása jelenleg is indokolt, hiszen a bírósági tárgyalás idején is próbálkozhat a fideszes gyanúsított.

„Csak a kétharmadhoz kell S. szavazata is, ugye”

– tette hozzá.

Simonka György és 32 társa ellen augusztusban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután az ügyészség szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. A vádhatóság a fideszes politikust tartja az uniós és a hazai költségvetés vissza nem térítendő támogatásainak megszerzését célzó bűnszervezet irányítójának, de a felesége és az unokahúga ellen is vádat emeltek. Simonka György a harmadrendű vádlott, akire nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért a vádhatóság.

A vádirat szerint összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki Simonka György azért, hogy leállíttassa azokat az adóhatósági vizsgálatokat, amelyek a cégei ellen indultak.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.