Félelmetes fegyverarzenált talált a TEK egy kecskeméti tanyán

2018. május 20., 19:13

Szerző:

A készenléti rendőrség és a TEK május 15-én, egy előzetes felderítés után összehangolt akciót indított Kecskeméten, ahol elfogták B. András 51 éves és B. András 76 éves kecskemétieket lőfegyverrel való visszaélés miatt. Az apát és fiát letartóztatták.

A most közzétett rajtaütéses felvétel és a beszámoló tanúsága szerint amikor elfogták a két férfit, házkutatást tartottak, és a házban, illetve a garázsban és műhelyben

  • négy maroklőfegyvert,
  • két engedély nélkül tartott Flóbert lőfegyvert,
  • két átalakított gázriasztó fegyvert,
  • három szétszerelt golyós puskát,
  • három hangtompítót,
  • valamint több mint ezer lőszert
  • és a fegyverekhez tartozó tárakat találtak, amiket lefoglaltak.

A két férfit lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, melynek során a bűncselekmények elkövetését beismerték, így mindketten szabadlábon védekeznek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.