Felavatták Puczi Béla emléktábláját

2017. december 10., 17:17

Szerző:

Emléktáblát avattak vasárnap a Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.

A rendezvényen Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke azt mondta, még soha nem hallotta mástól, hogy olyan világosan fogalmazta volna meg az identitását, a kötődését, mint Puczi Béla, aki akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy egyszerre magyar és cigány is, amikor kínozták. Ez nagy helytállás – tette hozzá.

Setét Jenő szerint az oktatásban eltagadják a romák részvételét, például a törökök elleni küzdelemben, az 1956-os forradalomban és szabadságharcban vagy a rendszerváltásban. Kijelentette, hogy az elkövetkezendő években folyamatosan emlékeket állítanak majd azoknak, akikre büszkék lehetnek.

Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársának visszaemlékezése szerint Puczi Béla tiszta gondolkodású, büszke, kemény, egyszerű munkás cigány volt. Amikor ki kellett állni, akkor nem fordított hátat, gondolkodás nélkül segített, mert ő is magyarnak érezte magát – fogalmazott, megjegyezve, Magyarországra menekülése után tapasztalta meg először, milyen kitaszított cigánynak lenni.

Közlése szerint Puczi Béla szégyellte magát, amiért Magyarországról nem tudott segíteni Erdélyben maradt családjának. „Szégyellem magam én is. (...) Béla, amíg éltél, nem tettünk érted eleget, ezért az a minimum, hogy legalább az emlékedet megpróbáljuk megőrizni" – mondta Kadét Ernő.

Az ünnepségen egyebek mellett az MSZP és a Momentum Mozgalom is koszorúzott.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő romák azt kiáltották: „Ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok!".

A roma csapat egyik vezetője Puczi Béla volt, akit megtorlásul börtönbe zártak és megkínoztak. Bár utána szeretett volna Magyarországon élni, a Bevándorlásügyi Hivatal egyik tisztségviselőjétől megkapta: „maga minek jött ide, cigányból van itt elég”. Utolsó éveit a Nyugati pályaudvaron töltötte hajléktalanként. 2009-ben hunyt el.

„Puczi Béla emlékének ápolása az évek során etnikai hovatartozástól és világnézettől függetlenül közüggyé vált. Nagyon sokan gondoljuk úgy, hogy Puczi Béla és társainak hőstette üzenet minden cigány és nem cigány magyarnak, határon innen és túl, hogy minden nehézség ellenére összetartozunk" – fogalmaztak.

Idén nyáron Puczi Béla tisztelői – köztük a Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület – egy emléktábla felállítása céljából közadakozást kezdeményeztek, amely sikeresen zárult. Az alkotást Kállai András szobrászművész társadalmi munkában készítette el, és a MÁV hozzájárulása után helyezték el a Nyugati pályaudvar falán.

Október 7-én, a roma büszkeség napján az emberi jogokért tartott demonstráción Setét Jenő közölte, hogy a MÁV nem engedélyezte az emléktábla felavatását. Október 10-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy az alkotást a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falára tegyék ki.

Október 19-én Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója levelében azt írta, hogy a vasúttársaság szabályosan járt el a tábla ügyében, de fontosnak tartja Puczi Béla emlékének megőrzését. „Az eseményekről csak akkor értesültem, amikor már elkerülhetetlen volt az ellentétek felszínre kerülése. Ezt személy szerint nagyon sajnálom, mert amennyiben korábban hozzám fordulnak, találtunk volna megfelelő megoldást a felmerült problémára, mint ahogy reményeim szerint még most is meg tudjuk oldani a látszólagos ellentéteinket" – fogalmazott.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.