Fát ültettek a csudálatos fideszes családmodell nagyobb dicsőségére

2017. november 19., 12:54

Szerző:

„Férfi felelősség fáját" ültettek Budapest XI. kerületében, Újbudán, a Fegyvernek utca 2-4. szám alatt található füves területen vasárnap. Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI tudósítása szerint azt mondta, a férfiak történelmi szerepe harcolni, megteremteni a család létbiztonságát, küzdeni a nemzet érdekében.

Úgy fogalmazott, hogy egy szélsőséges feminista vélekedés szerint a férfiak elnyomják, kizsákmányolják a nőket. Feltette a kérdést: lehet-e úgy élni, hogy az emberiség egyik fele hadat visel a másikkal szemben, normális állapot-e ez? Szavai szerint a faültetést szorgalmazó Férfiak Klubja megfelelő választ adott a feminista megközelítésre, amikor nem ellentámadást indított, nem egy maszkulinista mozgalmat hozott létre, hanem azt mondta, nézzük meg, mely értékek tudnak összetartani egy családot. 

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy manapság is megvan az a felelősségmegoszlás, hogy a nő az otthon biztonságát, harmóniáját teremti meg, a férfi pedig az otthont.

Király Nóra (Fidesz-KDNP), Újbuda alpolgármestere, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója azt mondta, a kerület büszke arra, hogy a fővárosban először itt ültetnek Férfi felelősség fáját. Szerencsére elengedte a férje erre a fantasztikus eseményre.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.