Európából nézve Orbán az az ember, aki igazából itt sem volt

augusztus 8. 16:45 - szerző: Szénási Sándor

A keleti értékközösség, köszöni szépen, jól van.

Ilham Aliyev azeri elnök, a sajtó nagy barátja július 22-én ingyen lakásokat osztogatott újságíróknak. Az alkalmat, mint minden évben, az adta, hogy 1875-ben ezen a napon törte szét a nemzet az orosz nyelvű sajtó rabigáját, és jelent meg az első azeri nyelvű napilap, a szabadság jelképe. Ez tehát nagy ünnep, bár a törpe ellenzék és a nyugatias külvilág szerint a jelkép annyira üres, hogy már szinte kong.

Csak tavaly történt, hogy Amal Clooney libanoni ügyvéd, George Clooney felesége kihozta a börtönből azt a Khadija Ismayilovát, aki oknyomozó újságíróként az Aliyev család üzelmeit pertraktálta a Szabad Európa helyi adásában, igaz, nem sokáig. A rádió irodáját 2014-ben átkutatták, lezárták – Ismayilova akkor már ült. Szabadulásakor egyébként úgy nyilatkozott, hogy a rendszer olyan, mint egy vadnyugati kocsmaajtó: minden lengésnél börtönbe megy három firkász, egy meg kijön.

Kiszámítható, hogy előbb-utóbb csak annyi újságíró marad szabadlábon, ahány új lakás van, feltéve persze, hogy megfelelnek Aliyev politikai elvárásainak, aki, mint már céloztunk rá, a sajtó nagy barátjának hívja magát, de a parttalan szólásszabadság, ami sehova sem vezet, nem a kenyere. Viszont ad lakást, amit egy azeri riporter amúgy 23 év alatt vehetne meg a fizetéséből, természetesen csak akkor, ha közben nem eszik, nem iszik, nem nemz gyereket és egyetlen pár cipőben jár.

Más kérdés, hogy a Riporterek Határok Nél­­kül (RSF)  szervezetének 2017-es úgynevezett World Press Freedom-indexe szerint Azerbajdzsánban a sajtó semennyire sem szabad, az ország a száznyolcvanas listán a 162. helyen van, előtte Kazahsztán és Törökország tömörül, sőt hozzá képest még Oroszország is a szabad lélegzet hona a maga 148. helyével. Vonakodva írjuk ide, hogy az örökös listavezető skandináv államok után a fejlődő régiókból az élen áll Costa Rica (6.), Suriname (20.) és Szamoa (21.), bár a rossz nyelvek szerint ez azért lehetséges, mert ott egyáltalán nem létezik sajtó. Ami nyilván nincs így Mongóliában sem, amely a 69. helyen áll. Magyarország a 71.

Fotó: MTI / Ujvári Sándor

A keleti, déli és még ki tudja, hányféle nyitás tehát másképpen belőtt viszonyítási pontokkal is elképzelhető lenne, a jamaicai szint elérésével például (8. hely). Az Orbán-rezsim baráti körében azonban más, sokkal tutibb helyek szerepelnek, a már említett Oroszország és Azerbajdzsán, mellettük a 155. Törökország s a 157. Kazahsztán, ahol az újságírók letartóztatása a RWB szerint mindennapos.

Ez az a háttér, fogalmi keret vagy akármi, amiben a hatalom őszre beharangozott újabb civil- és sajtóellenes hadjárata, annak okai és módszerei kellő mélységet kaphatnak, új dimenziókba rendezhetők, és már messze nem az európai értékek tartománya, amihez nyilvánvalóan nincs semmi közük. Orbánék valójában egy másik világ törvényei szerint működnek, és ott liberális ostobaságok nem szerepelnek a politikai étlapon.

Európából nézve Orbán az az ember, aki igazából itt sem volt.

Arra vonatkozóan, hogy ősszel a hatalom részéről miféle torokszorítóan izgalmas performance-ra számíthatunk, a kormányfő Tusnádfürdőn már megnyilvánult: „Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban.” Németh Szilárd Fidesz-alelnök egyébként már június végén azt állította, hogy a civilek a magyar alkotmányos jogrend ellen lépnek fel, amikor a civiltörvénnyel szembeni ellenállásra buzdítanak. Azóta úgy találja, hogy a Soros-bérencek a schengeni szerződést is sértik, majd az ATV-ben biztosított mindenkit arról, hogy a kormány és a parlament kezében igenis vannak eszközök a már említett bérencek megfékezésére, akik ellen a bizonyítási eljárást meg is lehet kezdeni.

Mivel azonban Németh Szilárd az árnyalatok embere, közölte azt is, hogy nincs olyan utasítás a kormányhű médiánál, hogy ellenzéki újságírókat személyükben kell majd lejáratni. Ez bizonyára így is van, bár ez esetben nem érthető, hogy minek a harc egyáltalán, hol van az a súlyánál, befolyásánál fogva veszedelmes, intézményileg szilárd, anyagilag erős ellenzéki sajtó és média, amely ellen indokolt az élet-halál harc.

Andy Vajna már bírja a TV2-t, a Rádió 1-et, percek múlva a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld is az övé. Mészáros Lőrincnél ott van az Echo TV, 13 megyei lap, összesen 194 kiadvány. Az azeri szellem megmutatkozik az Origóban és a Ripostban is, az már nemcsak a 888.?hu-t vagy a Lokált jellemzi Habony felügyelete alatt. A Blikk óvatos duhaj lett. Északon és keleten még akad fel nem vásárolt megyei lap, amúgy azonban néhány független netes oldal, lap, televízió és rádió kivételével az ország majd teljes lefedése megtörtént, elszigetelése a valóságtól folyamatban van.

Megéri. A 444.hu szerint 2016-ban a fideszes politikai gépezet magánkézben levő médiaplatformjai 48 milliárdot hoztak. Nyilván az állami hirdetésektől nem függetlenül. Az oldal hozzáteszi: 2017 még durvább lesz.

A helyzet tehát az, hogy a kivéreztetett, az életben maradásért küszködő fórumok elleni háború csak arra jó, hogy a hívek között a fenyegetettség érzetét ébren tartsa, viszont a totális felszámolás a látszatra még kénysze­­rűen adó rezsimnek nem érdeke,

a megfélemlítés annál inkább.

Segítőkészen ide idézhetjük, hogy a már említett Ismayilovát nem sajtóvétségért, hanem sikkasztás, adóelkerülés és hivatali visszaélés miatt csukták be. Ha tehát Németh Szilárd minden erőfeszítése ellenére sem tudja megakadályozni az ellenzéki újságírók elleni személyes hajszát, a baráti országokban bőven talál a szólásszabadság szentségét semmiképpen sem érintő mintát. Bár ezt már post festa mondom, a norvég alap juttatásait szétosztó civilek állítólagos pártpolitikai elfogultságait 2014-ben rendőri fellépéssel, házkutatással, adószámmegvonással kísérelték meg kikúrálni.

Fotó: MTI / Veres Nándor

A keleti értékközösség, köszöni szépen, jól van.

Az őszi hadjárat sikere miatt esetleg aggódó kormányoldalt a tekintetben is megnyugtathatjuk, hogy a társadalom döntő többsége méltóságteljes nyugalommal, mondhatni hidegvérrel veszi majd tudomásul a kiirtási kísérleteket. A Népszabadság megfojtása után sem ment ki a Kossuth térre pár száznál több ember. Persze a tavaszi tüntetéssorozat már némiképp mást mutatott, hiszen Magyarország azért nem Azerbajdzsán, dacára annak, hogy az ottani és a magyar hatalmi elit jelenleg egy fogalmi keretben tartózkodik. Nálunk kevesebben függenek az államtól, a szabadságról vannak emlékeink, sokakban él a remény.

Bakuban ez már kicsit másképpen van.

A lakásokat osztó azeri elnök jóságos cselekedetéről készült egy szintén azeri karikatúra, a rajz természetesen szamizdat. Óriási ülep előtt kanyarog az újságírók végtelen sora, mind a bejutásban és a gondtalan életben reménykedve. Hiszen más cél reálisan fel sem merülhet, az ellenállás őrültség, a hatalom megdönthetetlen, de legalább gondoskodó, ha úgy hozza úri kedve. Meglesz a lakás, aztán majd élünk szépen, csendesen, apu hazahozza azt a kis pénzt, anyu otthon marad a négy kicsivel, van gyereknevelési segély és állami hozzájárulás a nyugdíjas dolgozó temetéséhez. Azerbajdzsánban egyáltalán nem rossz az élet, ha az ember megbecsüli magát.