Erdő Péter kérte, hogy ne tartsák meg a Horthy-misét a holokauszt-emléknapon

2018. január 26., 17:31

Szerző:

A Népszava információi szerint Osztie Zoltán plébánostól személyesen Erdő Péter bíboros kérte, hogy ne rendezzék meg a Horthy-emlékmisét. A plébános a lap értesülését megerősítette.

Ahogyan tegnap megírtuk, Osztie Zoltán a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének vezetője a Szemlélek blognak adott interjújában jelentette be, hogy a korábbi jelzésekkel ellentétben mégsem tartják meg a nagy felháborodást kiváltó Horthy-megemlékezést és a misét.

A plébános elmondta, hogy nem maga a szervezet, hanem csak egy helyi budapesti csoportja volt aláíróként benne a Horthy-emléknap szervezésében, amelyet szombaton tartottak volna.

A megemlékezést és az imát a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia szervezésében tartották volna, és Osztie Zoltán szerint az időpontkereséskor „egyszerűen nem figyeltek” arra, hogy a Horthy-emléknap és a holokauszt-emléknap, az auschwitzi haláltábor felszabadításának az évfordulója is január 27-re esik.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.