Ennyit Lázár János városáról, a hódmezővásárhelyi plébános a szószékről fogja prédikálni, hogy mindenki szavazzon a fideszes jelöltre

2018. január 12., 22:52

Szerző:

Megejtő verbális ámokfutásra késztette Németh Lászlót, Hódmezővásárhely plébániáinak a vezetőjét, hogy a február 25-i időközi polgármester-választáson függetlenként, de teljes ellenzéki támogatással induló jelölt, Márki-Zay Péter hívő katolikusnak vallja magát, és a bemutatkozó sajtótájékoztatóját nemrég az előtt a Szent István Király Plébánia előtt tartotta, amely egyháztanácsának ő a világi elnöke. Talán abbéli félelmében, hogy valaki megkérdőjelezi a katolikus egyház amúgy nyilvánvaló elfogultságát a Fidesz és az Orbán-kormány mellett, Németh László a nyilvánosság elé állt, és a Vásárhely24 portálnak azt mondta, hogy a leghatározottabban visszautasítja Márki-Zay Péter otromba hazugságait és rágalmait.

Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

Az egyházkerület vezetőjénél eredetileg az az interjú vághatta ki a biztosítékot, amelyet Márki-Zay Péter a Hír TV-nek adott, és amelyben arról beszél, hogy kiábrándult Fidesz-szavazóként már tartja demokráciának, ami Magyarországon történik. Németh László a maga részléről ezt úgy kommentálta, „ripacskodás, gyenge színészi teljesítmény”, amit a független polgármester a Hír TV-ben előadott. Szerinte azóta folyamatosan cseng a plébánia telefonja, mindenki szeretné tudni, ki ez a fiatalember, aki ilyen „merészen és dölyfösen” nyilatkozik televízióknak. 

„Márki-Zay politikai vitorláját egyházi hátszéllel próbálja dagasztani. A híveknek azonban mi azt ajánljuk, a volt alpolgármestert, Hegedűs Zoltánt támogassák”

– jelezte a kissé tragikomikus és nagyon ostoba nyilatkozatában a plébános, hozzáfűzve, hogy ezt mind a két hódmezővásárhelyi katolikus templomban ki fogja hirdetni. 

Márki-Zay Péter később így reagált Németh László kirohanására:  

 

Az időközi polgármester-választást Almási István városvezető halála miatt kellett kiírni Hódmezővásárhelyen. Márky-Zay Péter függetlenként, de  tényleg teljes ellenzéki támogatással indul rajta a fideszes Hegedűs Zoltánnal és egy magát a versenybe csütörtökön bevető jelölttel, Mag Istvánnal szemben. Mögötte áll az MSZP és a Jobbik is, amiért a rejtélyes miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád érdekeltségi körébe tartozó bulvárlap, a Ripost „árpádsávos-szocialista” jelöltként aposztrofálta. A februári 25-i megméretést sokan az április 8-i  parlamenti választás főpróbájának tartják, mert kiderülhet, hogy van-e értelme a teljes ellenzéki összefogásnak egyes választókörzetekben.

Márki-Zay Péter indulásának a hátteréről ebben, a bejelentését kísérő furcsa jelenségekről – elbocsátásról és meglepő időzítéssel felszerelt köztéri kamerákról –  pedig ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Hódmezővásárhely Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, volt városi polgármester szűk pátriájának számít, ahol a szivárgó hírek szerint máig ő hozza meg a végső döntést minden jelentős kérdésben. Indulása bejelentésekor Márki-Zay Péter a város „egyszemélyes urának” nevezte a tárcavezetőt.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.