Ennyit az állam és az egyház szétválasztásáról, 2017-ben Magyarországon kormányzati sajtótájékoztatót tartottak az egyházi iskolák tanévnyitóján

szeptember 1. 20:51 - szerző: MTI

Erdő Péter szentmiséje előtt Soltész Miklós államtitkár beszélt.

Több ezer katolikus középiskolás részvételével tartottak tanévkezdő szentmisét pénteken Budapesten a Szent István-bazilika előtt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága szervezésében – írja az MTI. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek homíliájában hangsúlyozta: ha keresztény közösségünk mindig Jézushoz ragaszkodik, és példát mutat hitből és önzetlen szeretetből családban, iskolában és a nagyobb emberi közösségben is, akkor méltán várhatja, hogy az idők végén az egyház és az emberiség örömmel találkozzon Krisztussal, aki életünk középpontja és örök boldogságunk. Erdő felidézte, hogy amikor iskolába járt, útközben szorongva gondolt arra, hogy felkészült-e a tananyagból, ám útközben pár szóval mindig megszólította Jézust és arra kérte, hogy jól sikerüljön a nap. „És akkor azt mondtam Jézusnak: »Te látod, hogy igyekeztem, akárhogy sikerül is, köszönöm neked.« És mire az iskolába értem, egészen megnyugodtam és vidáman léptem be az osztályba” – fogalmazott. Értékelése szerint úgy érezzük, ilyen az élet minden feladata, de különösen ilyen az iskola a tanárok és a diákok számára. Napról napra fel kell készülni a feladatokra, hogy nyugodtan, jó lelkiismerettel vágjunk neki a munkának - tette hozzá.

Fotó: MTI / Soós Lajos

Erdő hangsúlyozta, hogy a katolikus iskolában és az életben is több kell, mint a puszta tudás. Fel kell készülnünk arra, hogy meg tudjunk hallgatni másokat, hogy segíteni, szeretni tudjuk azokat, akikkel találkozunk.  „Jézussal kell jó barátságban lennünk, hogy minket is szeretet, öröm és békesség vegyen körül. És ez a Jézushoz fűződő barátság erőt ad a szeretetre. Nemcsak azért kell jónak lenni másokhoz, hogy kellemesebben érezzük magunkat, hanem azért, mert Isten minket előbb szeretett. Ő ajándékozta nekünk az életet. Ő ad értelmet minden munkánknak és minden igyekezetünknek. Ő az, aki mindannyiunkat örök boldogságra hív” – fogalmazott a bíboros. „Az iskola pedig és az egész földi élet készület a nagy találkozásra. Legyenek iskoláink ennek a készületnek a nagyszerű eszközei. Adjanak tudást, tanítsanak hitre és szeretetre. Sugározzanak világosságot és erőt maguk körül az egész világra. Eben a reményben kérem az új tanév kezdetén összes katolikus iskolánkra Isten áldását” – mondta.

Fotó: MTI / Soós Lajos

A szentmise előtt Soltész Miklós egyházi ügyekért is felelős államtitkár sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy míg 1990-ben csupán 3000-4000 fiatal járhatott felekezeti iskolába, addig ma 210 ezer diák tanul egyházi fenntartású oktatási intézményben, közülük 110 ezren katolikus fenntartású intézményekben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felekezeti iskolákban tanulókat és oktatókat megilleti mindaz a juttatás, ami a közoktatásban dolgozókat és tanulókat. Vagyis az a béremelés, amely az elmúlt években összességében megközelítette az 50 százalékot, míg a diákokat az ingyenes tankönyv és az étkeztetési támogatás. Szólt arról is, hogy az egyházi oktatási intézményekben az elmúlt években számos jelentős fejlesztés valósult meg.

A szertartáson tizenhat budapesti egyházi fenntartású középiskola 5500 diákja és oktatója, illetve a gyerekeket kísérő szülők vettek részt.