Ennyibe kerülhetett Kósának és a csengeri háztartásbelinek a közjegyző

2018. március 14. 14:49 - szerző: 168 Óra

Kósa Lajos 1300 000 000 000 forintos ügyének érdekes részlete, hogy a miniszter (akkoriban még csak polgármester) és a csengeri háztartásbeli, Szabó Gáborné furcsa szerződésüket nem ügyvéd, hanem közjegyző segítségével kötötték.

A közjegyző által hitelesített szerződés közokiratnak számít, ezért nagyobb biztosítékot jelent, mint egy sima szerződés két magánember között. Viszont ennek megfelelően a díjszabása is magasabb, mint ha csak átlagos ügyvédi szolgáltatást vennénk igénybe közjegyzői hitelesítés nélkül – írja az Index. 

A közjegyzői díjszabásról törvény rendelkezik, amely valóban a szerződésben foglalt ügy ügyértékének százalékában határozza meg a díjat, de ez az összeg nem léphet át egy bizonyos határt. 

A jogszabályban az áll, 10 millió forintot meghaladó ügyérték esetén 81 700 forint és a 10 000 000 Ft feletti rész 0,25 százaléka, de legfeljebb 200 millió forintnyi ügyérték alapján járó munkadíj számítható fel.

Vagyis hiába szólt a 1300 milliárdról a vonatkozó szerződés, a közjegyző (a Magyar Nemzetben közölt pecsétes iratok alapján Dr. Tóth Ádám és helyettesként Dr. Reviczky Renáta) nem kérhetett el többet, mint 81 700 + 475 000 (a 190 millió 0,25 százaléka) forintot. 

Tehát Kósa Lajosnak és Szabó Gábornénak egy szerződés után minimum 275 ezer, maximum 550 ezer forint körüli összeget kellett fizetnie. Mivel a keddi fejlemények szerint igazából legalább két szerződésről van szó,

A teljes díj egy valamivel meghaladhatta az 1 millió forintot.

Ehhez jöhetett még az ügyvédi költség, hiszen egy hozzáértő embernek el kellett készítenie a szerződést, mielőtt azt a közjegyző elé vitték hitelesíteni – teszi hozzá a portál.