Emberi maradványok hevernek a dabasi Krisztus-szobor körül

2018. augusztus 16., 08:59

Szerző:

Emberi csontok hevernek szanaszét a Dabason megépített hatalmas Krisztus-szobor szomszédjában - tudta meg az Index. A területen régóta folynak régészeti ásatások, mert egy Árpád-kori templom és temető volt a környéken, azonban a munkálatok félbemaradtak.

Fotó: Index/olvasó

A csontokkal teli gödröktől nem messze áll az a 10 méter magas Megváltó-szobor, amelynek látogatói kénytelenek szembesülni a környék bizarr látványával, ráadásul úgy, hogy közben egy szentély is épül a szobornál. Ronga József, az emlékmű felállítását kezdeményező Áldos Hagyományőrző Kulturális Egyesület vezetője az Indexnek azt mondta, a csontokkal teli gödrök már nem az ő területükön fekszenek, ők csak a szobor és a szentély építésére kaptak ott helyet.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Végeztett régészeti feltárást az egyesület is, de az ennek során talált csontokat vissza is temették. A szobor talapzatára ki is van írva: „Ezen a helyen vannak újratemetve az itt fellelt őseink földi maradványai”.

A terület tulajdonosa, Kosztolányi Gyula szerint szeretnék folytatni kutatást, de nem takarhatja le a lelőhelyet vagy temettetheti el a csontokat, mert akkor régészeti lelőhelyrongálást követne el.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.