Embercsempészettel bővült a lebukott kormányhivatalnokok ügye | Netrix Media Systems

Embercsempészettel bővült a lebukott kormányhivatalnokok ügye

2018. augusztus 10. 13:29 - szerző: Molnár Richárd

Kommandósok fogták el a két férfit Hajdúdorogon.

Nem zárult le a nyomozás, de új gyanúsításokkal bővült annak a két kormányhivatalnoknak az ügye, akiket idén január 24-én vettek őrízetbe nagy létszámú, golyóálló mellényekkel is felszerelt rendőri egységek Hajdúdorogon a járási hivatalban – értesült a 168 Óra.

Még februárban derült ki, hogy a Hajdúböszörményi Járási Hivatal hajdúdorogi irodájának két – azóta is előzetes letartóztatásban lévő – alkalmazottja hamis okiratok megszerzésében segíthetett ukrán magánszemélyeknek. Velük együtt aznap még másik két magyar állampolgárságú magánszemélyt is őrizetbe vettek a rendőrök.

Az ügyben eljáró Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akkori nyilatkozata szerint hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt vettek őrizetbe négy magyar állampolgárt egy 2017. május 4-én elrendelt nyomozás keretében. Az ügyben azóta semmiféle információ nem került napvilágra.

A 168 Óra pénteki megkeresésére a BRFK azt közölte, az eljárás jelenleg vizsgálati szakban van, azt a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály folytatja. Ennek keretében a rendőrség több személlyel közölt megalapozott gyanút hivatali vesztegetés bűntett, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntett, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntett, hivatali visszaélés bűntett, valamint embercsempészés bűntett miatt.