Elsunnyogta választ az újbudai polgármester, akit megkérdeztek, hogy Simicskó mit keresett a helyi óvodában

2018. február 16., 16:34

Szerző:

Mint megírtuk, Simicskó István honvédelmi miniszter a héten a XI. kerületben átadott egy felújított óvodát, amihez az óvodások asszisztálhattak. Simicskó a Facebook-oldalán dicsekedett el az eseménnyel.

A miniszter beszéde alatt az újbudai óvodában ott volt a város polgármestere, Hoffmann Tamás is, akit a Hír TV meg akart kérdezni, mit gondol az esetről.

A párbeszéd így zajlott le: 

  • Hír TV: – Simicskó úr volt az őrmezői óvodában. Miért volt szükség, hogy gyerekeket vezényeljenek oda?
  • H. T.: – Bocsánat, engem várnak.
  • Hír TV: – Miért használták a gyerekeket?

Erre már ennyi válasz sem érkezett, Hoffmann ugyanis legott beszállt a liftbe és távozott.

 

Mint a héten ugyancsak megírtuk, egy gyermekjogi alapítvány mozgalmat indított azért, hogy a politikusok ne használjanak gyerekeket biodíszletként, amivel mélységesen egyetértünk. Hóban és fagyban pláne ne.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.