Elrettentő reklámfilmet csináltak az undorító csapvíznek Baján

2018. június 18., 20:15

Szerző:

2015 óta EU-s támogatással javították az ivóvízminőséget Baján, ennek követezményeképpen a víz mangán- és vastartalma megnőtt, gyakran zavaros, mocskos víz folyik a csapokból. Majdnem hatmilliárd forintot költöttek a minőségjavításra az elmúlt években, a projekt végül tavaly zárult le. A fogyasztók elégedetlenek, voltak, akik egy petíciót is beadtak a városvezetésnek, sőt, tüntetést is szerveztek – eredménytelenül.  A helyi szolgáltató cég vezetője, még februárban így reagált a kritikákra:

„Baján a szolgáltatott ivóvíz megfelel a vonatkozó jogszabályban előírt valamennyi előírásnak. Ezt a szolgáltató saját mérésein túl a közegészségügyi hatóság vizsgálatai is igazolják."

Egy névtelenséget kérő szakértő szerint a víz borzalmas, ennek pedig az valódi oka, hogy az új módszerrel megtisztított víz feloldja a fővezetékben lévő üledéket. Ez azonban szerinte nem a hálózat, hanem

a rosszul kivitelezett technológia hibája.

A csapból jövő folyadék ezért zavaros, emiatt magas a mangán- és vastartalma.

Mint a Zoom most észrevette, az egyik elégedetlen fogyasztó, bizonyos Stéhli Tamás gúnyos reklámfilmet tett közzé a témával foglalkozó bajai Facebook-csoportban.

Íme az alkotás:

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.