Előzetesben van a tornyospálcai apagyilkos

2018. január 22., 15:43

Szerző:

Előzetes letartóztatásba helyezte hétfőn a Nyíregyházi Járásbíróság a szombaton Tornyospálcán történt emberölés gyanúsítottját - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. A végzés nem jogerős.

Toma Attila közleményében azt írta, a nyomozás adatai szerint a gyanúsított január 20-án reggel tornyospálcai lakóházukban egy konyhakéssel több alkalommal megszúrta a karján és a mellkasán a vele közös háztartásban élő édesapját. Az idős férfi a mellkasát ért szúrások következtében a helyszínen életét vesztette.

A tragédia helyszíne
Fotó: police.hu

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne, illetve újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, mivel korábban már volt vele szemben eljárás élet elleni bűncselekmény miatt - közölte a szóvivő.

A bíróság végzése ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A 36 éves férfi 2003-ban a 21 éves barátnőjét ölte meg, most szombaton pedig a 64 éves édesapját. Ahogy megírtuk, a férfi pszichiátriai kezelés alatt áll, gyógyszereket kellett szednie, de a gyilkosság napján nem vette be a gyógyszereket.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.