Előzetesben a wellness szálloda takarítóját meggyilkoló budapesti férfi

2018. március 4., 10:57

Szerző:

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat büntetőeljárást emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves férfi ellen - írja a police.hu.

F. Zs. Lóránd agyonverte a szigetszentmiklósi szálloda alkalmazottját.
Fotó: police.hu

A nyomozás adatai szerint F. Zs. Lóránd budapesti lakos 2018. március 1-jén este egy Szigetszentmiklóson lévő szálláshelyen bántalmazta az egyik alkalmazottat, amelynek következtében a hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A férfit a helyszínre érkező járőrök fogták el, majd állították elő.

A férfit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, őrizetbe vétele mellett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. március 4-én elrendelt.

A Hvg.hu az RTL Klubra hivatkozva azt írta, a korábbi híresztelésekkel ellentétben, miszerint a férfi azért veszett össze áldozatával, mert az felszólította, hogy ne járkálja össze a frissen felmosott padlót, valójában az anyósát akarta megölni és tévedésből végzett az asszonnyal.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.