Elképesztő migránspokol-paródiával vágott vissza Hollik Lázárnak Budapest belvárosából

2018. március 24., 02:35

Szerző:

Péntek este jelent meg Hollik Istvánnak, a Fidesz-KDNP Budapest 1. számú választókerületi jelöltjének a Facebook-oldalán egy videó, amelyben a politikusnak egy Fekete Ida nevű nő egy belvárosi séta közben elmeséli, hogy negyven év után a migránsok miatt költözött vissza Budapestre a dél-svédországi nagyvárosból, Malmőből. A Holik didaktikus kérdéseire didaktikus válaszokat adó Fekete azzal ad magyarázatot ő és a férje döntésére, hogy Malmö – „meg egyáltalán Svédország” – kezdett más arculatot felvenni, a nyugdíjas éveiket pedig inkább biztonságban élnék le. Szerinte mindennap beigazolódik, hogy Malmö nem biztonságos, „tegnap” egy bevásárlóközpontot kellett evakuálni, mert egy őrült fenyegetőzött, az emberek pedig a piacra sem mernek kimenni mert

„már teljesen átvették a hatalmat”

a város központjában. Ő – fűzi hozzá – a vége felé már nem is szeretett busszal járni, mert azok is tele vannak, és már csak „ők” veszik igénybe a tömegközlekedési járműveket. – A bevándorlók? – kérdezi Hollik. – Igen – válaszolja Fekete. Ekkor, a három és fél perces videó harmadik percében hangzik el először a bűvös szó.

 

 A KDNP-s politikus videója annak a sorozatnak a része, amelyben az Orbán-kormán politikusai, illetve a kormányzati irányítás alatt álló média elrettentő külföldi példákkal próbál meg előállni a bevándorlás hatásaira. Az egészet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdte, akinek azonnal sikerült is az egész világ előtt leégetnie magát, az erről szóló hírhedt videójában ugyanis azt a Bécset állította pellengérre a bevándorlók jelentette állítólagos mocsok és szegénység miatt, amelyet néhány nappal később a világ legélhetőbb városának választottak meg. Bár Hollik jobban választott Lázárnál, a videójában több olyan bevágott jelenetet lehet látni, amely állítólag a bevándorlók által elkövetett erőszakot mutat be nyugat-európai nagyvárosokban,

az egyik helyszín pedig az a Stockholm, amely a 21. lett a világ legélhetőbb városainak a listáján.

Ezen Budapest a 76. helyet foglalja el. 

Az említett stockholmi jelenet azokat a zavargásoknak a pusztítását mutatja, amelyek 2017. február 20-án törtek ki a többnyire bevándorlók lakta Rinkeby negyedben, két nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök egy csak a fantáziájában megtörtént terrorista merénylet helyszíneként jelölte meg a svéd fővárost. Trumpot emiatt Svédországban feketén-fehéren kinevették – a rinkeby-i zavargásoknak semmi közük nem volt világnézeti kérdésekhez, egy kábítószeres visszaélés miatti letartóztatás nyomán törtek ki –, ami pedig a Hollik videójába bevágott jeleneteket illeti, több esetben is enyhén szólva kétséges, hogy az általuk bemutatott erőszakot bevándorlók követték el, az viszont biztos, hogy az egyik bevágott jelenetet az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 híradója, a Tények még március 15-én Németországban történt esetként tette fel a Facebokra. Azt lehet látni, hogyan támad rá egy férfi egy olyan nőre és a két gyerekére, aki megakadályozta, hogy kifosszon egy nőt egy aluljáró lépcsőjén, a Tények Facebook-oldalára pedig valaki írt is egy hozzászólást, amely szerint

a jelenet már 5-6 éves, és azon kívül, hogy Németországban készült, valószínűleg semmi köze a bevándorlókhoz.

Egy meghiúsított rablásokról szóló összeállításból vágták ki.

444 nemrég írt arról, hogy az Orbán-kormány irányítása alatt álló médiában milyen hamis videókkal szítják a gyűlöletet a bevándorlók ellen. 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.