Élesítés előtt az uniós „atombomba” – most még bárki beleszólhat az EP-jelentés végső szövegébe

Várhatóan március közepén elkészül a magyar jogállamiság helyzetéről szóló EP-jelentés első verziója – értesült a 168 Óra hivatalos forrásból. Ez annak az úgynevezett 7-es cikkelyes eljárásnak az első állomása, amelyet az EU történetében elsőként Magyarországgal szemben indított el az európai közösség.

2018. február 25., 06:15

Szerző:

Nem volt példa korábban arra, hogy egy európai tagállammal szemben megindítsák az úgynevezett 7-es cikkelyes eljárást: Magyarország az első a sorban. Az extrém esetben akár a szavazati jog megvonásával is járó folyamat első lépcsőfoka egy, a magyar jogállamiságot átvilágító parlamenti jelentés elkészítése, amelynek első verziója, úgy tudjuk, néhány héten belül elkészül.

A zöld színekben politizáló holland Judith Sargentini által jegyzett dokumentum végső szövegéről szeptemberben dönt az Európai Parlament plenáris ülése, így a jelentés tartalma a következő hónapokban bizonyosan finomodni fog.

Érdekesség, hogy a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt némi nyomást próbált kifejteni annak érdekében, hogy még az áprilisi választások előtt legyen legalább szakbizottsági szavazás a dokumentum első verziójáról – vannak, akik szerint a Fidesznek jól jött volna a „brüsszeli támadás” –, de ez nem volt sikeres.

A 7-es cikkelyes eljárásra egyfajta politikai atombombaként tekintenek az európai színtéren, ami nyilván túlzás, de az üzenetértéke jelentős. Tavaly májusban az Európai Parlament 393 igen és 221 nem szavazattal indította el a folyamatot – s ebből az eredményből az következik, hogy az Európai Néppártból is megszavazta 67 képviselő, 40-en pedig tartózkodtak, ami szintén jelzésértékű. Ahhoz, hogy a jelentés átmenjen az EP plenáris ülésén, a leadott voksok több mint kétharmada szükséges, majd a miniszteri tanács négyötödös többséggel dönthet arról, fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az EU alapértékei.

– Nem Magyarországot ítéljük meg, hanem a magyar helyzetet – mondta korábban az EP-jelentéstevő Judith Sargentini, és egyértelművé tette: felkészült arra, hogy a korábbi jelentéstevő Rui Tavareshez hasonlóan őt is támadások érik. S valóban, a kormánypárti média máris „Soros-ügynökként” aposztrofálja, mert rajta van azon képviselők listáján, akiket a Soros Györgyhöz köthető Open Society baráti szövetségesként tart számon. Sargentini erre többször is világossá tette, hogy nem találkozott még az amerikai milliárdossal, a magyar kormány állításait pedig alaptalannak tartja.

Judith Sargentini és Szijjártó Péter egy EP-bizottsági ülésen

Sargentini idén januárban találkozott a kormány képviselőivel is, és a megbeszélés után Szijjártó Péter úgy nyilatkozott: a vizsgálat „színház”, a Magyarországot „elítélő határozat” pedig „már készen van”.

Pedig a végső szöveget nem csupán a politikai formációk, de a magyar emberek is alakíthatják. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, illetve az általa alapított Radikális Demokraták Mozgalma ugyanis Mit ártott neked? címmel hirdetett online konzultációt, amelynek célja, hogy minél több javaslatot összegyűjtsön a magyar választóktól. A hello@r-ed.hu e-mail-címre és a közösségi oldalakon publikált felhívásra több ezer válasz érkezett már.

– Most, amikor az EP fog véleményt mondani Magyarország jogállamiságáról és a kormány működéséről, kiemelten fontos, hogy minél objektívabb legyen a végső jelentés. Ezért indítottam el ezt a konzultációt Sargentini tudtával és támogatásával – mondta lapunknak Ujhelyi István. Hozzátette: márciusban adja át a holland jelentéstevőnek az eddig beérkezett levelek, történetek és hozzászólások átfogó összefoglalóját, amelyet a holland képviselő, ígérete szerint, beépít a jelentéstervezetbe. A többezernyi levél között számos hivatkozik a visszamenőleges törvényhozással jogaiktól és juttatásaiktól megfosztott rendvédelmi dolgozók esetére, a Quaestor-ügy károsultjainak tragédiáira, a közfoglalkoztatás visszásságaira, az „ellopott” magánnyugdíj-pénztári megtakarításokra, az állami egészségügyi ellátás hiányosságaira. Ujhelyi közölte: továbbra is várják az észrevételeket, a szeptemberi szavazásig ugyanis újabb módosítások is beadhatók a végső szöveghez. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.