Eladják a Telenort, cseh kézbe kerül 2,8 milliárd euróért

2018. március 21., 08:40

Szerző:

A Telenor 2,8 milliárd euróért eladja közép-kelet-európai leányvállalatait, köztük a Telenor Magyarország vállalatot a cseh PPF-csoportnak, amely a közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektetője.

A Telenor közleménye szerint a tranzakció magában foglalja a Telenor kizárólagos tulajdonában álló magyarországi, bulgáriai, montenegrói és szerbiai mobilszolgáltatóit, valamint a Telenor Common Operation technológiai szolgáltatót.

A közép-kelet-európai leányvállalatok a Telenor-csoport árbevételéhez 9 százalékkal, mintegy 11,8 milliárd norvég koronával, az EBITDA-jához pedig 4,1 milliárd norvég koronával - 8 százalékkal járultak hozzá 2017-ben. Együttesen több mint 9 millió ügyféllel és mintegy 3500 munkavállalóval rendelkeznek.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A felek a vételár halasztott kifizetéséről állapodta meg, amely szerint a bevételből 400 millió eurót a vevő négy év alatt, négy részletben fizet ki. Az ügylet lezárásához hatósági jóváhagyás kell, amely 2018 harmadik negyedévében születhet meg.

A Telenor-csoport 2018 első negyedévétől kezdve eladásra kínált eszközként kezeli a közép-kelet-európai leányvállalatokat, és megszüntetett tevékenységként tünteti fel őket pénzügyi jelentéseiben. A tranzakcióból származó 3 milliárd norvég korona adózás utáni számviteli nyereség a tranzakció lezárása után kerül be a Telenor könyveibe.

A PPF 2013-ban szállt be a távközlésbe, amikor 63,6 milliárd cseh koronáért megvette a Telefónica ČR nevű társaságot, amelyet aztán kettéválasztottak az O2 néven futó mobilszolgáltatóra és a CETIN nevű infrastrukturális szolgáltatóra. Alapítója és részvényeinek 98,92 százalékos tulajdonosa Petr Kellner, aki 11,4 milliárd dolláros vagyonával Csehország leggazdagabb embere és a világ 102. leggazdagabb embere.

Az Index azt írja, hogy még a nemzet milliárdos gázszerelője, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester is megjelenhet a színen, ő és Kellner egyik érdekeltsége ugyanis már állt kapcsolatban egymással, a magyar cég pedig jelezte, hogy a cseh milliárdos társaságának, hogy érdekelné a magyar leányvállalt megvétele. „Volt olyan forrásunk, aki szerint ez inkább csak a magyar fél szándéka és a cseh vevő nem tervez azonnal egy újabb dealt” – fűzi hozzá sietve a cikkében a portál. Az Orbán-kormánynak régi terve egy állami mobilszolgáltató létrehozása.