Dúró Dóra felől akár Terry Black vagy Orbán Viktor is szavazhatna a Jobbikra

2017. október 26., 17:39

Szerző:

Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke csütörtökön írt egy Facebook-posztot, amelyben kifogásolta, hogy az MTI tegnap csúsztatott, és „elképesztő” címmel adott hírt az ő egészen másról szóló sajtótájékoztatójáról.  

Ez a hír az MTI-ben és kis változtatással portálunkon is azzal a címmel jelent meg, hogy Dúró Dóra szerint a Jobbik örülne a meleg szavazatoknak is, a politikus szerint azonban nem ez a helyzet, ő csak annyit állított, hogy a pártja minden magyar állampolgárt szeretne képviselni, és várja azokat is, akik azonosulni tudnak a Jobbik értékrendjével.

„Ezt válaszoltam a provokatív kérdésre, szóval persze, felőlem akár Terry Black vagy Orbán Viktor is szavazhat a Jobbikra, attól még megvan a véleményem róluk”

– írja, ami után a Facebook-poszt homofób tirádába fullad a Jobbik ismert álláspontjának megfelelően. Eszerint a párt nem támogatja a melegházasságot, a hatalomra jutása esetén pedig betiltaná a Budapest Pride-ot, de a bejegyzésben Dúró Dóra azt konkrétan nem cáfolja, hogy elhangzott az általa kifogásolt mondat, vagyis hogy ha valakinek „ilyen” a szexuális irányultsága – értsd: meleg –, de úgy érzi, hogy a Jobbik képviseli az ő érdekeit, akkor örülnek neki, ha rájuk szavaz.